Fotó: Óváry Tamás

A nagykaposi Magyar Közösségi Ház udvarán szeptember 25-én került megrendezésre a kirakodóvásárral egybekötött, immár hagyományosnak mondható családi nap. A városban és széles környékén nagy népszerűségnek örvendő esemény számos családnak nyújtott kikapcsolódást.

Míg a felnőttek megcsodálták a kézművesek portékáit, illetve megkóstolták a kistermelők finomságait, a gyerekek hagyományos népi játékokkal tehették próbára ügyességüket és kitartásukat.

Fotó: Óváry Tamás

Délelőtt 11 órakor a Családbarát Magyarország és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felhívására minden szülő magasba emelte gyerekét, kiállva ezzel a gyermekvállalás és a családalapítás fontossága mellett. Ezt követően megkezdődött a Ringató foglalkozás, ahol a gyerekek és szüleik kipihenhették a kavalkád fáradalmait.

A remek szervezésnek, a jó hangulatnak és az enyhe őszi időnek köszönhetően ismét egy igazán tartalmas délelőtt tölthettek el a látogatók a Magyar Közösségi Ház szervezésében.

(Óváry Tamás/Felvidék.ma)