Az MKP országos kongresszusának küldötteit Rimaszombatban Cziprusz Zoltán, az MKP alelnöke, megyei és városi képviselő köszöntötte.

Cziprusz Zoltán, az MKP alelnöke visszaidézte az első kongresszusát, több mint tíz évvel ezelőtt, amikor még 400 fős volt a kongresszus, s fiatal segítőként kapcsolódtak be a Via Nova tagjaiként. „Azon a kongresszuson jelen volt Orbán Viktor és Szijjártó Péter is, ekkor indultunk el közéleti pályánkon” – mondta, majd kifejezte örömét, hogy ismét itt ülésezik a kongresszus.

Cziprusz megjegyezte, bár ebben a formában már az utolsó ülésüket tartják, de nem kell semmit siratni, hiszen az MKP csak erősödik – véli.

Kis túlzással Felvidék kulturális fővárosának nevezte a várost. Itt tartják ugyanis a Tompa Mihály Országos Versenyt, s ide sorolta a szabadtéri színpadon a főszervezésében megvalósuló JúniusFesztet és JúliusFesztet is.

A kongresszus küldöttei Rimaszombat főterét ábrázoló hűtőmágnest kaptak ajándékba, s egy kulcstartót, amelyen Rimaszombat címere, a másik oldalán pedig az MKP logója látható, hogy továbbra is megmaradjon a szívünkben, s ne feledjük el, hogy melyik platform részei leszünk a közös pártban – mondta.

„Személyes ajándékkal is készültem a küldötteknek a következő mondással, amely szintén 10-12 évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, s azóta is így állok a dolgokhoz, miszerint merj nagyot álmodni, s azt meg is valósítani” – szögezte le Cziprusz.

Majd hozzátette, hogy ez a pártegyesítésre is vonatkozik, amikor mertek nagyot álmodni, s létrehozzák a Szövetséget. „Nem kell megijedni a partnereinkről, mi vagyunk a legerősebbek. Ha eleget dolgozunk, s kellőképpen összetartunk, akkor közösen sikert fogunk tudni elérni. S ahogy mi itt, Rimaszombatban mondani szoktuk, tekintsünk partnereinkre, mint humán erőforrásra, s adjunk nekik is munkát” – mondta.

(HE/Felvidék.ma)