Történelmünk 20. századi legnagyobb eseményéről már rengeteg tényt és összefüggést felderítettek és leírtak a kutatók, sőt: elmondtak az egykori résztvevők és szemtanúk, akik közül – hála Istennek! – számosan még élnek, emlékeznek. De van még bőven feltárni való a témában.
Ezért szinte teljesen megtelt a parlamenti ünnepségek és konferenciák színhelye: a főrendiházi ülésterem a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Szabadságharcosokért Közalapítvány által szervezett rendezvény alkalmából.
Szakály Sándor, a VERITAS főigazgatója külön köszöntötte a hallgatóságból azokat, köztük Boross Péter volt miniszterelnököt, akik részesei voltak a forradalomnak, szabadságharcnak, amelyet több mint 30 éven keresztül ebben az országban és ebben az épületben ellenforradalomnak kellett nevezni.
A 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt, amelyben – a 2. világháború után alig tíz esztendővel – a nép nemzetté vált, mert úgy érezte, hogy az a rendszer, amit egy idegen hatalom kényszerített rá, elfogadhatatlan.
S ez volt a közös az itt élőkben és a békediktátumok által a határon kívülre szorítottakban, hogy tisztességes, önálló, szabad Magyarországot akartak, amely külső hatalomtól függetlenül dönthet sorsáról. Ebben megegyeztek világnézeti, vallási, társadalmi, anyagi különbségeikre való tekintet nélkül. Kell, hogy legyen egy nemzeti minimum, s 1956 eszméinek megőrzése és továbbadása a következő nemzedékek számára éppen ilyen lehet.
A konferencia fővédnöke: Kövér László házelnök hivatalos külföldi útja miatt írásban köszöntötte a konferencia résztvevőit.
Emlékeztetett arra, hogy 1956-ban éppen ötszázadik évfordulója volt annak a küzdelemnek, amelyben a Közép- és Kelet-Európa népeit is magába foglaló magyar védősereg Nándorfehérvárnál, a mai Belgrádnál megállította a többszörös túlerőben lévő oszmán hadakat, s ezzel hetven esztendőnyi nyugalmat biztosított a korabeli Európának.
De alig ötven év múltán előbb az uralkodó elit helyzetmegítélése, majd az ország cselekvőképessége gyengült meg, végül maga a középkori magyar állam roppant meg, s három részre szakadva elveszítette önállóságát. Ezt követően a szuverén magyar állam helyreállítása volt az évszázadokon átívelő cél, amely összekötötte a nemzedékeket.
Rákóczi, 1848, 1956: noha mindhárom szabadságküzdelmünket a túlerő vérbe fojtotta és a nagyvilág cserbenhagyta, mégis győzött, mert megmaradt az erő a népben. 1956 tükrében a világ felismerhette a kommunizmus igazi arcát, de tragikus példa volt arra is, hogy a megszállt Kelet-Európa egy fejét felemelő nemzete miként eshetett áldozatul Európán kívüli nagyhatalmak cinikus játszmájának.
A forradalom és szabadságharc napjainkban pedig arra figyelmeztet, hogy saját önazonosságának, önrendelkezésének, önbecsülésének fenntartása és védelme nélkül egész Európa, az Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erők, és az államok felett demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nélkül működő háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének.
1956 magyarjai azt üzenik a 21. századnak, hogy a nemzeti önazonosság, önrendelkezés és önbecsülés soha nem veszélyforrás, hanem erőforrás egy közösség számára, így Európa és az Európai Unió számára is. Köszönet mindazoknak, akik éltetik 1956 szellemét! Dicsőség az 1956-os magyar hősöknek, Isten adjon állhatatosságot és bölcsességet a követőknek!
Kövér László házelnök tanulságos köszöntője után, amit Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának igazgatója olvasott fel, kezdődött meg a tudományos konferencia.
Rácz János, a VERITAS munkatársa 1956 előzményeit és az akkori nemzetközi helyzetet elemezte, de részletesen foglalkozott a forradalom és szabadságharc résztvevőinek társadalmi hátterével is. Megdöbbentő adat: a harcokban elesettek fele 30 év alatti volt, 4,2% még a 15. életévét sem érte el, és az elhunytak 58%-a fizikai munkás volt, akiknek 90%-a a nehéziparban dolgozott.
Saját és családjuk világháborús tapasztalataival nem fogadták el a felszabadítás mítoszát, hamar megismerkedtek a származás szerinti különbségtétellel, s az iskolában rájuk erőltetett partizánirodalom csak arra volt jó, hogy a harcmodort majd 1956 őszén az utcai harcokban hasznosítsák. A magyar ifjúság életét nem lehet kihagyni a forradalom történetéből.
M. Kiss Sándor, a RETÖRKI tudományos főigazgató-helyettese Nagy Imre 1956-ben betöltött és azt megelőző szerepét ismertette részletesen és nagyon árnyaltan, a volt miniszterelnök snagovi naplójából vett részletekkel. Bár voltak fordulatok életútjában, a történész mégis azt állapította meg, hogy nagy belső változások nem történtek Nagy Imre nézeteiben, a nemzeti érzéssel – a párt többi vezetőjéhez hasonlóan – ő sem tudott mit kezdeni. Tettei a kommunizmus rendszerén belül maradtak, így a nemzet mártírjává nem 1956-os szerepe miatt, hanem a kommunisták tevékenységének eredményeként vált.
Nagy Imre szerepére Horváth Miklós hadtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára is utalt előadásában: „1956 – a Szovjetunió háborúja Magyarország ellen” címmel. Háborúnak nevezhető a bevetett erők nagysága miatt is, de a szovjet dokumentumokban is ez a meghatározás szerepel.
„Hullám” volt a hadműveleti terv neve. A lengyel események miatt begyújtott tankok várakoztak már Gomulka október 20-diki beszéde után, de aztán változott az irány Zsukov marsall utasítására, és 24-én reggel meg is érkeztek. A szovjet vezetés arra számított, hogy a budapesti pártelit (Gerő Ernő, Kádár János, Nagy Imre és Hegedűs András) kéri a beavatkozást. Nagy Imre is kérte, mégpedig szakszerűen a gyalogságét az utcai harcok miatt, de abból nem volt elegendő.
A hatalom egy percig sem gondolta komolyan, hogy engedjen a lakosság követeléseinek – mutatott rá a hadtörténész, így vált a tervezett beavatkozás valóban háborúvá.
Bár a legnagyobb harcokat Budapesten vívták, azért nem szabad megfeledkezni a vidék szerepéről – hangsúlyozta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke. A forradalom vidéken indult, és a megmentésére tett utolsó kísérletek is vidéken zajlottak.
Bács-Kiskun megyében 56 nyarán tiltakozó gyűlések zajlottak az élelmiszerhiány miatt, Szegeden október 22-én alakult meg a MEFESZ, az első kommunista párttól független tömegszervezet. Debrecenben dördült az első sortűz, előbb, mint Pesten a Magyar Rádiónál.
Boross Péter volt miniszterelnök (b) és Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója az 1956-ról hatvanöt esztendő után című konferencián az Országházban 2021. október 20-án.
MTI/Soós Lajos
A vidéki városokban értelmiségi körök, az ipari központokban munkástanácsok, a falvakban nemzeti bizottságok alakultak. A forradalom társadalmi támogatottsága 1 millió főre tehető: kétezer munkástanács, 3000 forradalmi vagy nemzeti bizottság működött az országban. A világon kevés forradalom mondhat magáénak ilyen támogatottságot – szögezte le a történész.
A támogatottság mellett az értékek közé sorolta a spontán szervezettséget, például az élelmiszerszállításokban, továbbá a rendre, törvényességre ügyelést, amit bizonyítanak a közvagyonról, például a feloszló TSZ-vagyonról azonnal lefektetett jegyzőkönyvek. De ahogyan a megfelelő vezetők kitermelődtek, és amilyen működő intézkedéseket hoztak, az mind a forradalom vidéki értékei közé tartozik. S nem utolsósorban a szolidaritás, amely megmutatkozott a november 4. után kezdődött perekben.
Kiss Dávid, a VERITAS munkatársa a párt hadseregével, a „BM-be oltott” ÁVH-val foglalkozott, Galambos István, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos főmunkatársa a munkástanácsok szerepéről, működéséről szólt részletesen, Feitl Irisz, az Országgyűlési Múzeum kutatásvezetője pedig bemutatta „Egy sortűz nyomában. A Kossuth tér és az Országház 1956-ban” című új könyvüket, amely az 1956. október 25-i sortűz legújabb és legteljesebb kutatásainak eredményét foglalja össze. Ezekkel kiegészítették a tragikus eseményekről készült korábbi dokumentumfilmet, s az évfordulón, 25-én este levetítik az M5 műsorán.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
