Fotó: Pixabay

Mint ahogy az Ipari és Közlekedési Szövetségek főtitkára, Andrej Lasz a SITA hírügynökségnek nyilatkozva jelezte, bár nem rendelkeznek pontos adatokkal azokról a vállalatokról, melyek az energiaválság miatt korlátozzák vagy megszakítják a termelésüket, egyáltalán nem zárható ki, hogy egyre többen lesznek kénytelenek ehhez a lépéshez folyamodni.

„Meg kell állapítanunk, hogy minél tovább húzódik majd az energiaválság, annak hatásai, következményei annál súlyosabbak lesznek“ – hangsúlyozta. Ezért, mint mondta, folyamatosan kérik az illetékeseket, hogy foglalkozzanak a problémával és mielőbb találjanak rá megnyugtató megoldást.

Hozzátette még, hogy szerencsére egyes iparvállalatok előre vásároltak maguknak energiát, s ennek köszönhetően most abból élnek. Ez az előre történő vásárlás ugyanis a mostaniaknál még jóval kedvezőbb áron történt. A magas energiaárak miatt gyártásának korlátozását jelezte például a garamszentkereszti Slovalco, az árvai OFZ, valamint a vágsellyei Duslo is.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk)