Kép: MTI

Az üldözött keresztények támogatása nem jelent hátrányos megkülönböztetést a világ más üldözötteivel szemben – hangsúlyozta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán a bizottság ülése után az MTI-nek.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának szerdai ülésén Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára tavalyi tevékenységükről számolt be.

Ezzel kapcsolatban Németh Zsolt elmondta: a magyar kormány a világon elsőként vállalta programjában üldözött keresztények megsegítését, de emellett más üldözött vallási, etnikai csoportokat is támogat.

A kormánypárti politikus a magyar kormány humanitárius erőfeszítéseivel kapcsolatban kiemelte: ez nem valamiféle multilaterális együttműködésben való részvétel, hanem valódi, közvetlen segítség a rászorulóknak. Célja pedig az, hogy az érintettek a szülőföldjükön boldogulhassanak, ne hagyják el otthonukat vagy ha már erre kényszerültek, minél előbb hazatérhessenek. Az ilyen segítség pedig csökkenti az illegális migráció más országokat közvetlenül fenyegető hatását is – fűzte hozzá Németh Zsolt.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a kormány nemzetközi humanitárius segítségnyújtását méltatva elmondta: a Hungary Helps Programnak tavaly világszerte több mint négyszázezer közvetlen kedvezményezettje volt.

(MTI/Felvidék.ma)