Képünk illusztráció/Forrás: Getty Images

Ha valaki még a járványügyi segélyből is hasznot akar húzni, az nem más, mint „hienizmus”. Boris Kollár, a parlament és a Sme rodina elnöke így reagált a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK) megállapításaira, melyek szerint az állam az úgynevezett járványügyi támogatásokból több millió eurót fizetett ki offshore cégeknek a bazini munkahivatalon keresztül.

Kollár megjegyezte, hogy ha valóban fennáll a gyanú, a bűnüldöző szerveknek azonnal büntetőeljárást kell indítaniuk.

Képtelenségnek tartja viszont azt a követelést, hogy Milan Krajniak munkaügyi miniszternek kellene vállalnia a felelősséget a kialakult helyzetért.

„A munkahivatalnak van igazgatója, elsősorban ő a felelős” – hangsúlyozta, hozzátéve: nem lehet kezeskedni minden egyes emberért.

A bazini munkahivatal az ICJK vizsgálati eredményei szerint 2021 júniusa és augusztusa között 24 millió eurót fizetett ki olyan gyanús cégeknek, amelyek nem készítenek pénzügyi kimutatásokat.

Nem egyértelmű az sem, hogy vannak-e alkalmazottaik, és ha igen, mennyi. Több, szóban forgó cégnek adóhátraléka is van.

Az ügyben közös nyilatkozatot adott ki a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint a Munka-, Szociális és Családügyi Központ. Ebben leszögezik, hogy az úgynevezett elsősegélyprojekt keretében minden pályázó kitölt egy becsületbeli nyilatkozatot, ezzel igazolva a feltüntetett adatok helyességét. Szerintük fizikai képtelenség, hogy a támogatás kifizetése előtt részletesen ellenőrizzenek minden, formálisan helyesen kitöltött kérelmet és aláírt becsületbeli nyilatkozatot.

(TASR/Felvidék.ma)