Illusztráció: Pixabay

Szlovákia a romló járványhelyzet miatt olyan helyzetbe került, amikor sürgősen meg kell hoznia egy nehéz döntést. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki kedden, hozzátéve: meggyőződése, hogy a jelenlegi helyzetben már nem politikai döntésről van szó, hanem a túlélésről.

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy késlekedjünk vagy visszariadjunk ettől a döntéstől” – hangsúlyozta az elnök asszony, utalva rá, hogy a szakmai konzílium tagjai és a kórházi dolgozók világos üzenetet küldtek.

„Katasztrofálisan alakulhat a helyzet a kórházakban. Az egyetlen módja annak, hogy ezt legalább részben visszafordítsuk, az, hogy célzott intézkedésekkel lassítjuk a vírus terjedését, és jelentősen felgyorsítjuk a védőoltások beadását. Ma is érvényes, hogy minél tovább halogatjuk ezt, annál jobban fog fájni”

– figyelmeztetett Čaputová.

Nagyra értékelte azoknak a lakosoknak a felelősségteljes hozzáállását, akik a világjárvány idején betartják az óvintézkedéseket, és jogosnak tartja az előírások megfelelő enyhítésére irányuló elvárásaikat.

„Másrészt, ha biztosan tudjuk, hogy az oltatlan fertőzöttek sokkal nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba, akkor helyénvaló, hogy tiszteletben tartsuk a szakértők tanácsait, és szigorítsuk az óvintézkedéseket” – fűzte hozzá.

Arra is rámutatott, hogy az állam elsődleges feladata az állampolgárok egészségének és életének védelme. Felszólította a politikusokat, hogy a politikai viták helyett erre a küldetésre összpontosítsanak.

(TASR/Felvidék.ma)