(Fotó: Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola)

A Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola „Mesés iskolakert” címen nyert pályázatot a németországi EURONATUR Alapítványnál.

Régi álmuk volt egy iskolakert kialakítása, amely még közelebb hozhatja diákjaikhoz a természetet. Az iskola már rendelkezik kisállatparkkal, gyümölcsössel, fenyvessel, kinti tanteremmel, dísztóval és mocsarassal, most pedig mindehhez csatlakozott a tündérkert.

A pályázat megálmodói, kidolgozói, s egyben koordinátorai Ádám Csilla és Tóth Dominika voltak. Az elnyert pályázati összeg közel 3500 euró, amelyből nagyon sok minden valósult meg. Az iskola gondnokának munkáját dicsérik az elkészült magasított ágyások, a Buzitai Tündérkert bejárata, valamint a mesés lóca, amelyet diákok festettek ki.

(Fotó: Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola)

A jól végiggondolt pályázat igazi célcsoportja az iskola diáksága. Ők festették az elkészült magasított ágyásokat, töltötték meg földdel, szórták el a magokat, ültették el a palántákat, locsolták a növekvő növényeket, kóstolták a finom paradicsomot, gyűjtötték és szárították a gyógynövényeket, majd végtermékként a saját kezűleg készített teazacskóba zárták azokat.

A Tündérkertben nemcsak dolgozni, hanem pihenni és sétálni is lehet. Üldögélni a „mesés” lócán, sétálni a mezítlábas ösvényen, amelyet szintén közös munkával a technikaórákon alakítottak ki.

A projekt keretén belül oktatótáblákat is terveztek, melyek fontos információkkal látják el az iskolakert látogatóit. Megtudhatják többek között, hogy melyik a 10 legjobb immunerősítő, s mit jelent a vetésforgó. De van ültetési naptár és a komposztálást segítő tábla is.

(Fotó: Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola)

Víztartályba fogják fel az esővizet, amellyel a növényeket locsolják, a növényi hulladékot pedig a megvásárolt komposztálóba rakják. Megvannak az alapvető szerszámaik, kapák, gereblyék, ásók, így minden tavasszal indulhat majd a munka.

A rovarokra és a madarakra is gondoltak, hiszen mindenkinek és mindennek megvan a helye a természetben. Bogárhotel és madárodúk is elhelyezésre kerültek.

„Úgy érezzük, hogy a gyerekek szeretik ezt a fajta tevékenységet, hiszen látják munkájuk eredményét, megtanulják megérteni a természetben uralkodó összefüggéseket. A kertben végzett munka pedig egyben lelki feltöltődést is jelent”

– jelentette ki az iskola vezetősége.

(Mohňanský Csilla/Felvidék.ma)