Megjelent a Magyar7 idei 50. lapszáma. A tartalomból:

KÖZÉLET

Esküje végéről lehagyta az Isten engem úgy segéljen!-t az új német kancellár, ám ezen senki sem lepődött meg, sőt a német alkotmánybírák sem emeltek óvást, hogy esetleg nem hiteles eskü. Ez olyan, mintha az esküvőn a házasulandó pár nem mondaná ki a boldogító igent. Eskütevésük Isten előtt érvénytelen lenne, írja vezércikkében a lap főmunkatársa, Kövesdi Károly.

Tényleg csak végső esetben lehet szó a kötelező oltásról? Várhatóan a következő hetek forró témája lesz a koronavírus elleni védőoltások kötelezővé tétele – legalább bizonyos társadalmi csoportok számára. Kiállja-e a járványkezelésben csetlő-botló koalíció a döntés jól megjósolható politikai és társadalmi következményeit? Egyáltalán alkotmányos-e a kötelező oltások elrendelése? A kérdésekre politikai összefoglalójában vázolja a lehetséges válaszokat Kolek Zsolt.

„Biztos vagyok benne, hogy a szlovák politika az aktuális uniós konfliktus, a menekültkérdés kapcsán is sikerrel veszik majd az akadályt. Azt még nem tudom, miként, de megoldják. Roman Mikulec belügyminiszter már készíti elő a terepet, máskülönben nem tudom mire vélni, hogy a Miniszterek Tanácsában ugyan nem szavazta meg az új migrációs ügynökség felállítását, de a szlovák és nemzetközi sajtóban már arról beszélt, hogy attól még támogatja az ügynökség felállítását”, olvasható Pomichal Krisztián külpolitikai jegyzetében.

INTERJÚ

Felvidéki a magyar pálinkakirály. Mármint a magyarországi elismerés az érsekújvári Pál Tiboré, a kisvárdai Várda Drink Zrt. vezérigazgatójáé lett. Bemutatja a győztes almapálinkát, beszél a bor és a pálinka barátságáról, a pálinkafőzés tudományáról és az ágazat lehetséges jövőjéről Száraz Dénesnek.

PIAC

A mézfogyasztásról és a méhészetről kérdezte Tungli Pált Molnár Anna. Kevés mézet eszünk, sokkal többet kellene és főleg hazait, állítja a két évtizede méhészkedő, a családi hagyományt folytató kéméndi méhész. Ha méhésztől vesszük, biztosak lehetünk abban, hogy nem valami pancsolt édes masszát kapunk, hanem vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag mézet.

SORSOK

„Egy borongós novemberi délután Olgyay Csaba dunaszerdahelyi diakónus kérésére látogattam meg Nagy Tibort, azt a dunaszerdahelyi fiatalembert, aki izomsorvadásos betegsége miatt évek óta lélegeztetőgépre kötve éli az életét. Édesanyjának, Gyöngyi életének elmúlt húsz éve tulajdonképpen állandó küzdelem a fia életéért. Férje régen meghalt, édesanyja pedig pár hónapja ment el, de Gyöngyi akarata töretlen” – így kezdődik az az élettörténet, amelyet Pomichal Krisztián írt meg.

ADVENT

Úton Betlehem felé a címe Vakles Attila esperesparókus írásának, amelyből megtudjuk, hogy bár a hagyományok megélése a görög és római katolikus egyházakon belül nem azonos, de nem külön egyházakról van szó, hanem az egy, szent, katolikus és apostoli egyházról, ahol ugyanaz a megvallott hit, de különböző a megélt hit, ami például abban is megnyilvánul, hogy az adventi koszorújukon hat gyertya van. A lényeg viszont ugyanaz, mindannyian a Megváltó Jézus Krisztus születésére várakozunk.

TOLLHEGYEN

Sokismeretlenes költségvetést terveznek. Minden drágulni fog, hogy mennyivel, még nem tudni. Legalább ötszázalékos lesz az éves infláció, fix bevételem, a nyugdíjam meg 1,3 tized százalékos valorizációt kap, mert 2019 végén még csak ekkora volt a pénzromlás. A törvényben pedig az áll: a két évvel korábbi inflációs rátával nőnek a nyugdíjak. Punktum, a törvény az törvény, írja jegyzetében N. Gyurkovits Róza.

MÚZSA

A losonci Szabó Gyula Emlékház kiállítótermében időről időre más művészek alkotásai is bemutatásra kerülnek. Feltétel, hogy közük legyen Szabó Gyulához, illetve alkotásaik az ő elveivel rokon indíttatásból jöttek létre. Most egy ilyen kiállítást mutat be Szabó Haltenberger Kinga Hommage à Szabó című írásában.

Az idei Arany Opus Díjasokról ír Kövesdi Károly. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága minden évben meghirdeti szépirodalmi pályázatát, amelyre minden olyan magyar nyelven írt széppróza vagy vers benyújtható, amely nyomtatásban még nem jelent meg. A pályázat nem tartalmaz tematikus, csupán mennyiségi megkötést. Az idei díjazott Fiatal Ilona (próza) és Juhász (Lomboš) Kornélia lett.

Fülöp Antal Titkos ajtók mögött című jegyzetében azon elmélkedik, hogy mit árul el a nevetés. Idézi a nagy orosz mestert, Dosztojevszkijt, aki azt írja: akkor figyeld meg társalkodó partneredet, amikor az éppen nevet. Az emberi nevetésben ugyanis benne van minden, mindent elárul (leleplez) a nevető ember lelkéről, szelleméről.

A nagyváradi születésű Lázár Béla (1869–1950) újságíróként működött a 19. század utolsó évtizedeiben. A Jókai Mór által főszerkesztőként jegyzett kormánypárti Nemzetnek volt a munkatársa és ebben a minőségében sokszor eljutott külföldre is, elsősorban Franciaországba, ahova nagy pompával várták a nagy magyar írót, Jókai Mórt. Hogy hogyan sikerült ez a találkozó, megtudhatjuk a Leporolt históriák újabb fejezetéből Lacza Tihamértól.

HIT

Gondolták volna, hogy a sport és az istenhit nem is áll olyan távol egymástól? Számtalan példával illusztrálja ezt Csermák Zoltán, sportolókat, egyházi vezetőket szólaltatva meg. A kettő kapcsolatával egy szeptemberi, a Magyar Sporttudományi Társaság által szervezett „Hit/Vallás-Sport” elnevezésű konferencia is foglalkozott.

TÁJAINK

Megannyi fészkét vesztett madár a címe Nagy-Miskó Ildikó írásának, amelyben a Komáromi járás városaiban élő hajléktalanokról, ellátásukról olvashatunk. Mert már nemcsak a nagyvárosok problémája ez, hiszen egyre többen vannak a kisebb településeken is olyanok, akik halmozódó gondjaik, illetve önsorsrontó viselkedésük, életvitelük miatt átmenetileg vagy véglegesen az utcára kerülnek.

Indul az Ipolyvarbó–Őrhalom Ipoly-híd építése. Agócs Szvorák Emese beszámolójából azt is megtudjuk, hogy a projekt legfőbb célja a határon átnyúló összeköttetés és a munkaerő-mobilitás javítása Ipolyvarbó és Őrhalom között. Ezzel megoldódik Ipolyvarbó jelenlegi földrajzi és közlekedési elszigeteltsége is.

Decemberben a Rimaszombati járásban is felbukkant az afrikai sertéspestis. A dán Pigagro vállalat feledi farmján több mint 24 ezer állatot kellett leölni, ami jelentős hatással lehet a hazai húspiacra, olvasható Virsinszky Tamás Lenullázhatja a feledi farmot az afrikai sertéspestis című cikkében. A személyzet hiába használta a fertőtlenítő gázlókat, a fokozott figyelem ellenére mégis bejutott a kór a bekerített farmra.

Minden kaposkelecsényi polgárhoz egyforma tisztelettel fordulok. Úgy vélem, ezért is jó a közhangulat, és ami a lényeges községi, közösségi célokat illeti, többnyire egyetértés van. Fontosnak tartom, hogy a hivatal állandó kapcsolatban legyen a lakossággal, vallja a település polgármestere, Pásztor Péter, aki összefoglalta Molnár Gabriellának hároméves munkája eredményeit.

Szomolai Andrea a felsőszeli öreg iskola épületének hasznosításáról ír. Közösségi házzá alakulhat az épület, amelyet a katolikus egyház a Galánta és Vidéke Társulás gondnoksága alá helyezett. Ma is a közösséget és a kultúrát szolgálja a szebb napokat is megélt hajlék, de a falakra, a tetőre és az udvarra is alaposan ráfér már a felújítás.

A muzslai bortúrákat Gróf Lajos képei kísérik. A közelmúltban elhunyt párkányi autodidakta képzőművész sosem szakadt el az otthoni tájtól, Muzslától, a szülőfalujától. S ma már a pincesoron nagyon sok képe látható, írja Bokor Klára.

Végre nem csúfítja toronydaru Krasznahorka várát. A múlt hét folyamán szétszerelték és elszállították azt a toronydarut, amely 2012 óta magasodott az egyik, ha nem a legszebb várunk fölé. Ez a történet került a címlapra is. A tűzvész óta a gyűjteményt is folyamatosan restaurálják, s ennek egyik eredményeként megújult a várkápolna oltárképe, a krasznahorkai Fekete Madonna, amelyet december elejétől egy lőcsei kiállításon tekinthet meg a közönség, írja Fábián Gergely.

Bár vannak, akiket riaszt a nagy tömeg, tagadhatatlan, hogy a karácsonyi vásárok hangulata mindenkire hatással van. Azt azonban kevesen tudják, honnan is ered a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó adventi vásárok hagyománya. Az advent négy hete alatt zajló vásárok atyja egyes források szerint Bécs, mások viszont Nürnberget vagy Strasbourgot említik. Egy biztos, hogy német nyelvterületen jelentek meg először a késő középkorban, és azóta számos országban meghonosodtak, tudjuk meg Dunajszky Éva cikkéből.

Koncsol László író, költő, irodalomkritikus a tragikus hirtelenséggel elhunyt helytörténésztől, Lelkes Vincétől búcsúzik a lap hasábjain. Kevés ember halálhíre rendített meg úgy, mint Lelkes Vince testvéremé. Nem barátom, hanem testvérem volt. Igaz testvérem! Támaszom, talán életmentőm, írja az idős irodalmár, aki megismerkedésük és együttműködésük részleteit is megismerteti olvasóival.

Kaszmán Zoltán Zubovics Fedor feltaláló huszárkapitányról ír, akit sok más mellett a szárazföldi torpedó feltalálójaként tartanak számon. Ezt az eszközt a Kárpátokban visszavonuló székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred 1915 márciusában kiemelkedő hatékonysággal használta fel az orosz seregek ellenében. A szárazföldi torpedót az osztrák–magyar hadseregen kívül Svájc, Svédország, Dánia, Kína és Szerbia is megvásárolta.

Mórocz Virág családjában mindenki muzsikál, mint mondja, a gyökerei a népzenéhez húzzák, ez a zenei anyanyelve. Kiskorában szülei néptáncegyüttest vezettek Pereden, édesapja azóta is játszik a Bendő zenekarban. Adott volt tehát, hogy ebből a sokféle muzsikával tarkított otthonból egyenes út vezessen a győri konzervatóriumba, s a jövőben az operába, tudjuk meg Reczai Lilla interjújából.

KÁVÉZÓ

A testünket mintegy 30 billiónyi, vagyis milliószor millió sejt építi fel. Mellettük háromszor, egyes számítások szerint tízszer ennyi, vagyis nagyjából 100 billiónyi baktériumsejt is részt vesz szervezetünk normális működésében. Ezt a működést segítik a probiotikumok és prebiotikumok, írja Domonkos Andor doktor.

A Gastein-völgy, vagyis a Gasteiner Tal Salzburg tartomány egyik legrégibb és legelegánsabb sírégiója. Ide Pozsonyból a nyugati autópályán 6 óra alatt juthatunk el. A Gasteiner Tal nemcsak csodaszép vízeséseiről, a környék fantasztikus sípályáiról, hanem termálvizes forrásairól és fürdőiről is híres. Már a császári időkben is ide jártak pihenni az udvar lakói, gyakori vendég volt itt Ferenc József császár és Franz Schubert zeneszerző is. Ezt a csodaszép tájat mutatja be Protics János a Barangolóban.

ÍZLELŐ

Tél van, töltött káposztát kell főzni, írja Vass Laura, aki közli a zserbó egyszerűen elkészíthető receptjét is.

Vas Gyula helyettünk is tesztelte a Dacia Logan TCe 100 LPG Comfort autót és elégedett volt.

Rajkovics György arról ír, hogy a sportolókat sem kíméli a járvány. Az elmúlt majd két év a sport világát is alaposan felforgatta. Elég kiemelni a két legnagyobb eseményt, a nyári olimpiai játékokat és a labdarúgó-Európa-bajnokságot. Mindkettőt elhalasztották egy évvel, 2020 helyett 2021-ben rendezték meg. A sport mögött azonban emberek állnak, sportolók, bajnokok, híres és kevésbé híres profik és amatőrök, akik egy része megfertőződött.

Hiába tűnt úgy a Forma-1-es világbajnokság utolsó futamának csaknem egészén, hogy Lewis Hamilton csúcsot döntve nyolcadszor is világbajnok lesz, a holland Max Verstappen a végén megmutatta, a rutint most a fiatalos akaraterő legyőzte. Rajkovics Péter erről a harcról ír.

A Magyar7 50. számában is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt, hátoldalán a nagymegyeri Szent Miklós-templom látható.

Kellemes időtöltést, jó olvasást kívánunk a laphoz.

És ne feledjék, ha még nem előfizetői a Magyar7-nek, a Felvidék egyetlen közéleti hetilapjának, meg is vásárolhatják, nem csupán a standokon, már a postahivatalokban is kapható.

(ma7.sk/Felvidék.ma)