A 2021-es népszámláláson a „Mi az ön nemzetisége” kérdésre 422 ezren válaszolták azt, hogy magyarok. A Statisztikai Hivatal honlapján elérhető adatok szerint az újdonságként bevezetett második nemzetiségnél további 34 ezren jelölték meg magukat magyarként. 

Az ország lakosságának 83,8 százaléka, mintegy 4,6 millió ember a többségi nemzethez tartozik. Az össznépesség 10,8 százaléka, mintegy hatszázezren vallották magukat valamely kisebbséghez tartozónak.

A legnagyobb nemzeti kisebbség a magyar lett, az első és második nemzetiségként megadottakat összeadva mintegy 456 864 főt számlál a felvidéki magyarság.

Míg 1991-ben 567 ezren, 2001-ben 520 ezren, addig 2011-ben 458 ezren vallották magukat magyarnak. A 456 ezres adattal összevetve ez csekély fogyás, ugyanakkor ha csak az elsődleges nemzetiséget számoljuk, akkor harmincezres apadásnak lehetünk szemtanúi.

A megkérdezettek 82 százaléka szlovák anyanyelvűnek vallotta magát, mintegy 4,4 millióan.

Magyar anyanyelvűként 8,5 százalék, mintegy 462 175 ember határozta meg magát.

Roma anyanyelvűnek pedig a lakosság 1,8 százaléka, százezer ember vallotta magát. Nyitra és Nagyszombat megyékben a legnagyobb arányú a magyar anyanyelvű lakosság aránya, több mint húsz százalék.

Szlovákiában 67 ezer (+89 ezer) lakos vallotta magát romának, 29 ezer (+16 ezer) lakos csehnek, 23,7 ezer (+39,8 ezer) lakos pedig ruszinnak. Második nemzetiségként mintegy 55,5 ezren jelölték meg a szlovák nemzetiséget.

Vallás

Szlovákia lakosságának több mint fele (55,8 százalék) római katolikus vallású. Ez több mint 3,04 millió lakost jelent. Ezt követi az evangélikus vallás 5,3 százalékkal (287 ezer ember), majd a görögkatolikus négy százalékkal (218 ezer fő). A második legnagyobb csoport nem jelölt meg vallási hovatartozást, azaz közel 1,3 ember, a lakosság 23,8 százaléka – derül ki a 2021-es népszámlálási adatokból, amit csütörtökön tett közzé a Statisztikai Hivatal.

Kor

Szlovákia lakosságának több mint kétharmada (67 százalék) 15 és 64 év közötti. A lakosság 15,9 százaléka a 0-14 éves korcsoportba tartozik, a legidősebb, 65 évnél idősebb korcsoport a lakosság 17,1 százalékát teszi ki – derül ki a 2021-es népszámlálási adatokból.

(LB/scitanie.sk/Felvidék.ma)