Eduard Heger (Fotó: Eduard Heger, facebook)

Szlovákiának a NATO keleti szárnya tagjaként az az érdeke, hogy megerősítse védelmi kapacitásait. Ez Európa érdeke is, de csak úgy lehetséges, ha együttműködünk a sokkal jobban felfegyverzett szövetségeseinkkel. Ezt Eduard Heger kormányfő jelentette ki, a közszolgálati televízióban mondott rendkívüli beszéde keretében.

Ukrajna Oroszország általi megtámadásával összefüggésben arra kérte az állampolgárokat, hogy fogadják be a háború elől menekülőket. „Szeretném ismét leszögezni: abszolút prioritás számunkra a béke visszaállítása. A diplomácia azonban kudarcot vallott az orosz vezetés miatt. Határozott intézkedésekre van szükség, amelyek súlyos hatással lesznek az orosz gazdaságra, és világosan megmutatják majd az orosz nyilvánosságnak, hogy Putyin elnök egy értelmetlen háborúba rángatta bele az országukat” – jelentette ki Heger.

A kormányfő az Ukrajna elleni orosz támadást megbocsáthatatlan barbárságnak titulálta, utalva arra, hogy már áldozatok is vannak mindkét oldalon.

Hangsúlyozta, hogy az ukránok hősiesen védik a hazájukat, és több helyen is sikerült megállítaniuk az orosz hadsereg előrenyomulását. Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnök az invázióval bűncselekményt követett el, és a kormányával együtt rendkívül magas árat fizet ezért.

„Oroszország hosszú hónapokig megtévesztette a világot, amikor az ország képviselői azt állították, hogy nem terveznek Ukrajna elleni katonai támadást. Az orosz imperializmus ma megmutatta a valódi arcát, azt az arcát, amely nem való a civilizált, békeszerető világba” – véli a kormányfő, aki szerint a világ összes békeszerető népe az ukránokkal van.

Kiemelte, hogy Európa ellent kell hogy álljon a Putyin elnök által erőltetett rendnek. „A vasfüggöny, amelyet a második világháború után a Szovjetunió eresztett le, és amely kettéosztotta Európát, maradjon örökre történelem. Az orosz diktátum elfogadhatatlan. A felélesztésére irányuló törekvéseket minden eszközzel meg kell akadályozni” – tette hozzá a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy az ukránok ma a mi szabadságunkért és szuverenitásunkért is harcolnak.

A kormányfő arra is felhívta a figyelmet, hogy orosz rakéták hullottak nyugat-ukrajnai célpontokra is, viszonylag közel Szlovákia határaihoz.

Heger szerint ez a legnagyobb európai válság a második világháború óta. A lakosságot arra kérte, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni hamis információkkal, illetve azok által, akik Oroszország érdekeit védik, és ezzel elárulják „a mi szabad államiságunkat”.

A kormányfő megjegyezte, hogy a beszéde közvetítése idején az Európai Unió vezetőivel tárgyal Brüsszelben. Az álláspontja egyértelmű – támogatja az Oroszországnak adott kemény választ, és hogy mobilizálják az összes szükséges kapacitást Ukrajna megsegítése érdekében.

(TASR/Felvidék.ma)