Fotó: Facebook

Közösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben és egységes szankciók bevezetéséről döntöttünk – mondta Orbán Viktor pénteken hajnalban, a brüsszeli uniós csúcs után, a Facebookon közzétett nyilatkozatában.

„Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba” – fogalmazott a miniszterelnök.

A magyar kormányfő elmondta: a csúcson egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktushelyzetre nem jelenthet megoldást.

Hangsúlyozta, hogy az egységes szankciók nem érintik az energia területét, ezért, mint mondta, Magyarország és az Európai Unió többi tagállamának energiaellátása a szankciók ellenére is biztosított.

Orbán Viktor közlése szerint döntöttek arról, hogy több pénzt kell fordítani azoknak az országoknak a biztonságára, amelyek szomszédosak Ukrajnával, így Magyarországéra is és több pénzt kell fordítani a keleti határvédelemre.

A kormányfő leszögezte, hogy a csúcson egyetértettek abban: felelős magatartásra van szükség, elhamarkodott és felelőtlen nyilatkozatok csak rontják a helyzetet és veszélyeztetik az európai emberek biztonságát. Közölte, hogy a tárgyalások a NATO-ban folytatódnak.

(MTI/Felvidék.ma)