A legjobb társaságban indultam el a Vittorio Emanuele hídtól a Via della Conziliazione felé. Még egy lélekfrissítő opálzöld merítkezést vettem tekintetemmel a Tevere vizéből, s a mindent átragyogó római napfényben elindultam az 500 méteres útra a Szent Péter tér felé. A legjobb társaság ez volt: szívemben a Szentháromság Atya-Fiú-Szentlélek személyét dicsőítő imádsággal. Az ötszáz métert időtlenségbe feledkezve tettem meg. 500 lépéssel vagy ezerrel, de csaknem lábujjhegyen végzett járással, hogy még magamat se zavarjam meg az elmélyülésben.
Az úton nem voltak járművek, csak emberek, zarándokok, turisták. A legjobb társasághoz egyre körülrajzoltabban jött fel emlékezetemben két név és sors: az olasz kultúrát sok éven át főként Firenzében tanulmányozó, a magyar modern esztétikát megalkotó zengővárkonyi tudós tiszteletesé, Fülep Lajosé. S menet közben csatlakozott hozzánk Maggie Gobran, a kairói kopt Teréz anya száznál több Szent István-házával Egyiptomban. 100 ezer szegény gyermek Maggie mamája ő, aki azóta fogva tartja figyelmemet, mióta lefordítottam a róla szóló könyvet.
De vajon miért terelgette az ő arcukat és személyüket a Szentlélek elébem, hogy a Szent Péter-bazilika előtt éppen ővelük jöjjek össze szümpozionocskára, baráti beszélgetésre?
Bor nélkül is jókedvűen, lélekderűsen adva-véve a halk szavakat? Legalább két alapvető kötelék van közöttük: elfogulatlan Isten-hitük, azzal a látásmóddal, hogy minél közelebb Krisztushoz, annál közelebb egymáshoz.
A másik: az imádságos lelkület, ami az esztétikai-filozófiai fejtegetéseknek, a cselekvő hitnek a fundamentuma. Hit és ima.
Túl minden formaságon, felekezeti barikádon, a másoktól önmagát hamis értéktöbblettel megkülönböztetni akaró részlegességen messze túl. Az Istentől Krisztusban kapott egyetemes és cselekvő szeretet szabadságával jönnek ők elém.
Nos, így álltam ott a teret körülfogó pilaszterek, oszlopsorok elején, s a 284 dór pilaszter és 88 „sima” pilaszter oszlop egyformaságban nem az uniformizáltságot, hanem a tér-idő Urának kezéhez történő odasimulást ismertem fel. Ott, a pilaszteres léleksoron, a Szentlélek szümpozionra, baráti beszélgetésre invitáló szelíd tisztaságával, átláthatóságával indult el eszmecserénk ugyanarról: a Szentháromság isteni valóságának embermotiváló, alkotásra, szeretettettekre ösztönző hatalmas valóságáról és jelenlétéről. (Akár Pilinszky János is becsatlakozhatott volna ebbe a lelki diskurzusba, ő, a jelenlét, illetve a jelenlétvesztés, Isten-hiány, ezért emberséghiány meghökkentő szavakkal megfogalmazója).
A zengővárkonyi tiszteletes, a magyar szépségbölcselet hívő kiteljesítője
Mielőtt évtizedekre a Pécs közeli kis reformata eklézsia papja lett, már a magyar esztétika kibontójaként élte az életét. A nagybecskereki születésű Fülep Lajos 1908-tól jó egy évtizeden át Itáliában, a természeti és a művészeti csodák földjén fejlesztette ki szépségbölcseleti eszméit. Főként Firenzében, a hatalmas középkori és reneszánsz festménygyűjtemény városában. Különös és sajátos, hogy Fülep Lajos mindennek a mélyén az Isten által adott sajátos lelkiséget, a Spiritus Sanctust, a pneumát kereste és ismerte fel belső hajtóerőként. Szent Ferencről készült nagy elemző művet írni. Dantéről és Giottóról, a festőről írt anyagaiban modellezte a keresztyénség és a kultúra viszonyát.
Milyen különös, a kairói Maggie Gobrannal konszonánsan írta: „Abban tehát, hogy Krisztus mondta: mindent el kell hagyni s engem követni – nincs az individualizmus lerombolása, ellenkezőleg, kezdete, mert fölszabadítja az Ént, a lelket.
A história igazolja is ezt, mert azok, akik legigazabban tudtak lemondani mindenről, s a leghívebben tudták követni Krisztust, akik legjobban megértették őt, egyúttal a legnagyobb egyéniségek is, mint San Francesco – aki egyenesen kezdete az individualizmus új fejlődésének.
S ezek nem e követés és Krisztus dacára egyéniségek, hanem kizárólag Őáltala nyert teljes felszabadulás, magukra találás, erőik koncentrálása és fokozása által”.
Minden nagy lélek mélyén a Szentlélek csodálatos jelenléte ismerhető fel: „A keresztyénség szerint, minden emberi léleknek végtelen és örök háttere van: Isten Lelke. Minden emberi akaratnak és hatalomnak végtelen és örök háttere van: Isten akarata és hatalma. Minden emberi szeretetnek végtelen és örök háttere van: Istené. Minden emberi szenvedésnek végtelen és örök háttere van: Krisztusé. Minden emberi egyéniségnek végtelen háttere van: Krisztusé. Krisztusnak végtelen és örök háttere van: Isten”. Ott, a Szent Péter téren ez a protestáns Krisztus-egyetemesség és a kulturálisan Krisztust nem nélkülözhető „metafizikai létalap” szólalt meg bennem. Az egyetemes Krisztus-szükségletet megfogalmazó Fülep az idő múló tengelyére is rátette meghatározó gondolatkristályait: „Minden kornak szüksége van metafizikai alapra, egy összetartó alapra, melyre a kultúrának minden mozzanata visszavezethető, az elvek, a hitek és meggyőződések oly magasabb rendű egységére, melyben a különbségek és ellentétek is elférnek. Szüksége van egy összefoglaló erőre, mely a kultúra megnyilatkozásait megóvja a széjjelzülléstől”.
Az ima leánya vagyok – Maggie mama
Szinte lelki szükségszerűség, hogy ez az istenigénylés azonnal behívta a lelki szümpozionba Maggie Gobrant, aki közel 2000 éves kopt egyiptomi imahagyományokkal végzi az erdélyi Böjte atyához hasonlóan, csak méreteiben kiterjedtebben árva és szeméttelepek koszában kárhozatra, pusztulásra ítélt gyermekek tízezreinek a mentését.
Ő is a Krisztus-kötődésben látja a titok kulcsát és a családi példaadásban.
„Édesapám nővére tanított meg engem mindarra, ami lelki, spirituális dolog. Így az imádkozásra, a bibliaolvasásra, az odaadásra… Jézust szerető családban nőttem fel. Gyermekkoromban gyakran láttam, hogy édesapám nővére szegény embereket vitt a házába, hogy etesse őket, és gondjukat viselje. Ugyanezt láttam édesapám klinikáján is”.
Vele készített interjúmban (2014) így szólt: „A legnagyobb dolog, ha valaki el tud szakadni az anyagi világtól, s elkezd növekedni a lelki világban. Ugyancsak nagy dolog, ha valaki megtalálja ’belső szobáját’, ahol a legszemélyesebb imakapcsolatba léphet Urunkkal, aki mindenható a mennyben és a földön. Ha szívetekkel a földön csüngtök, elveszítitek a mennyet. Ha a szívetekkel a mennyen csüngtök, mindkettőt megnyeritek: a mennyet és a földet is”. Gyönyörű hitvallása ékessége lehet a vatikáni pilasztereknek és ennek a szümpozionnak: „Én, Maggie Gobran, minden imádkozónak a lánya vagyok, meg a szereteté. A könnyek lánya és a kiontott véré”…
(Folytatása következik)
(Békefy Lajos/Felvidék.ma)
