Két év kényszerkihagyás után újra indítja előadássorozatát a Felvidéken működő Regnum Marianum Akadémia, melyet a Pázmaneum Polgári Társulás hívott életre 2005-ben, szépemlékű Karaffa János atya kezdeményezésére. Az akadémia szervezője a kezdetektől napjainkig dr. Farkas Zsolt, aki jelenleg a szőgyéni egyházközség esperes-plébánosa, a Jó Pásztor Alapítvány elnöke, a Pázmaneum Társulás elnökségi tagja.
A Regnum Marianum Katolikus Közösség megalakulása a XIX. századi Magyarország történelmére tekint vissza, amikor 1902-ben kilenc katolikus pap kezdeményezésével megalakult. Fő tevékenysége a gyermekek és a fiatalok nevelése volt.
Elveik közt szerepelt az a célkitűzés, hogy Magyarország – Szent István szándéka szerint – valóban Mária országa legyen.
A Regnum Marianum, Magyarország régi latin nyelvű katolikus elnevezése. Jelentése: Mária királysága. A kifejezés abból a hagyományból ered, mely szerint az örökös nélkül maradt Szent István király a halála előtti napon, vagyis 1038. augusztus 14-én, a Szent Koronát és az országot, Szűz Máriának ajánlotta föl. A második világháború után működését betiltották, de a kommunista rezsim ellenére is folytatta tevékenységét és a folyamatos zaklatások ellenére titokban tovább működött.
A kommunista rendszer 1989-es bukása után a Regnum Marianum újra megjelenhetett a nyilvánosság előtt, így hagyományaival és eszközeivel részt vesz Magyarország „újraevangelizálásában”.
A Felvidéken ezt a szellemiséget a Regnum Mariunam Akadémia élteti.
Mottójául, a Christifidelis laici 60. pontjának részletét választotta, mely II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítása a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről szól, mely napjainkban aktuálisan kapcsolódik a Ferenc pápa által meghirdetett szinódusi folyamathoz.
„Ma egyre sürgetőbb a világi Krisztus-hívők elméleti képzése, nemcsak a természetes igény miatt, hogy hitüket egyre jobban elmélyíthessék, hanem amiatt is, hogy számot tudjanak adni a bennük lévő reményről a világ – s annak súlyos és bonyolult problémái – színe előtt. Ezért elengedhetetlen a rendszeres katekézis, melynek fokozatokban kell alkalmazkodnia az életkorhoz, a különböző életállapotokhoz, és a kultúra keresztény művelése, mintegy feleletként az örök kérdésekre, amelyek az embert és a mai társadalmat nyugtalanítják” – hirdeti megalakulása óta az Akadémia.
A szinódusnak három kulcsszava van: közösség, részvétel és küldetés.
Ehhez kíván kapcsolódni a Regnum Marianum Akadémia az újra indított előadássorozattal, melynek első előadására a nagyböjti idő kezdetén került sor a szőgyéni Könyvtár és Galéria előadótermében.
Zsolt atya portálunknak elmondta, hogy a járványügyi tilalmak feloldása lehetővé teszi, hogy a tizenhét éves múltra visszatekintő rendezvénysorozat folytatódjon és mindenki számára újra nyitott legyen. A találkozások lehetőséget adnak a szinódusi folyamatba való bekapcsolódásra, így a jövőben újabb előadásokra, találkozásokra és beszélgetésekre kerül sor a Regnum Marianum Akadémia berkeiben.
Az est vendége Bokor Klára, a Szőgyénben élő világutazó volt, aki már több ízben osztotta meg az Akadémia hallgatóival különös élményeit, melyet Isten-hívőként és keresztényként vállal.
„Minden utam zarándokút. A spiritualitást keresem az emberekben, a kultúrákban és a vallásban. Figyelem azt, hogyan élik meg a helyiek a hitüket, milyenek a vallási szokásaik, ünnepeik, templomaik, milyen körülmények közt gyakorolják hitüket” – mondta Klára.
Ezúton az Indiai-óceán ismeretlen szigetein történt útjáról számolt be, és mutatta meg hallgatóinak azt, hol és milyen körülmények között élnek az emberek a Comore szigeteken.
Mint mindenütt a világon, ott is élnek katolikus keresztények. A Szent Teréz Anyáról elnevezett missziós otthonban négy szerzetesnővér és egy plébános szolgál. Iskolát, árvaházat és szociális otthont működtetnek és segítenek az embereknek. A szentmisét francia és angol nyelven mutatja be a lelkiatya.
Befejezésül Klára kihangsúlyozta, hogy a másság és sokszínűség ellenére, bármerre is jár a világban, és bármily meglepő élményekben is van része a katolikus egyház messzi földön élő keresztényeivel való találkozása során, mindig és mindenütt az összetartozás felemelő érzését tapasztalja meg, azt az identitást, mely a hívőt az Úr Jézushoz vezeti.
A Regnum Marianum Akadémia következő előadására április 8-án, 17.30-kor kerül sor a szőgyéni Könyvtár és Galéria épületében.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)