Borostyán Néptáncműhely táncosai (Fotó: Máté Gyöngyi)

A Borostyán Néptáncműhely szervezésében 2022. március 19-én megrendezésre került a II. Szél fújja pántlikámat… és a VI. Gömöri Hagyományőrző Nap – Nagyapáink Öröksége című rendezvénysorozat.

A gyermekfesztivál a rozsnyói városházán kézműves foglalkozásokkal kezdődött, ahol a résztvevők különböző népi mesterségeket próbálhattak ki. A műsor keretén belül fellépett Korpás Éva és zenekara „A pozsonyi sétatéren“ című népzenei koncerttel, majd a Sajó Banda énektanítással, népi hangszerek bemutatójával és gyermektáncházzal folytatta a fellépők sorát.

A Meseszínház művészei a „Mese a juhászbojtárról“ című népmesével örvendeztették meg a gyerekeket.

A délután kezdődő műsorcsokor előtt Icso Valéria, a néptáncműhely vezetője megköszönte a támogatók és segítők munkáját, kiemelve Rozsnyó városának segítségnyújtását.

Ezt követően a Kuttyomfitty Társulat a „Magyar virtus“ című műsorral lépett fel. Programjaik nyolcvan százaléka gyermek-, illetve családi műsor, de a repertoárjukban megtalálgató táncjáték és felnőtteknek szóló összeállítás is.

A Dubina férfi énekkar felsőgömöri népdalokkal készült a rendezvényre. A tíz éve működő csoport bemutatta a fujara nevű népi hangszert és a fujarazenét, melyeket az UNESCO 2008-ban felvett az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára.

Az Imregi Hagyományőrző Együttes és Bazsarózsa Ifjúsági Együttes az imregi karikázót és csárdást mutatták be. A hagyományőrző csoport tavaly ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját. Az együttes a hagyományőrzés céljából alakult, tájegységük szokásait, értékeit szeretnék megmutatni, továbbadni a Felvidéken. Az ifjúsági együttes megalakulásának célja elsősorban az volt, hogy a szlovák iskolába járó gyermekeknek magyar közösséget tudjanak létrehozni, hogy megismerjék a magyar kultúrát és a népművészetet.

A fellépők sorát a házigazda Borostyán Ifjúsági és Szenior NTE zárta „Így táncoltak nagyapáink“ című összeállításukkal. A társulás fő célja a hagyományaink megőrzése és továbbadása Gömörben, legyen ez népzene, néptánc, népdal vagy népi játék.

Rendezvényeikkel szeretnék fellendíteni régiónk kulturális életét, nagy hangsúlyt helyezve a fiatalok szabadidejének hasznos kitöltésére. Azon fáradoznak, hogy népi hagyományaink a jövő nemzedékek számára is fennmaradjanak.

A hazai Sajó Banda magyarbődi dallamokat adott elő és a fellépő táncegyüttesek számára is ők biztosították a muzsikát. Az esti táncházban gömöri, moldvai, csallóközi és mezőségi táncok tanítására került sor.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)