Fotó: TASR

Čaputová a Markíza televízió vitaműsorában kifejtette, hogy az Ukrajna feletti repüléstilalmi zónát a NATO-tagállamoknak katonai erővel kellene kikényszeríteniük, miáltal mindannyian a konfliktus cselekvő szereplőivé válnának. „Ez a szövetséges erők belépését jelentené Ukrajna területére, és kifejezetten a katonai konfliktus részét képezné, miáltal a háború részeseivé válnánk” – mondta.

Ukrajna uniós csatlakozása kapcsán kifejtette, hogy ez szimbolikus lépés lenne, Ukrajna az unióhoz szeretne tartozni, tagsága azonban sokkal összetettebb kérdés, ezt jelenleg nem tartja lehetségesnek.

A NATO-seregek Szlovákiába érkezésével kapcsolatban kifejtette, ez a lépés elsősorban a felkészültséget és egységet jelezné, s a jelenlétnek elsősorban elrettentő szerepe lenne Szlovákiát egyelőre nem fenyegeti közvetlen veszély, ám ebben a helyzetben  a legfontosabb a felelősségteljes hozzáállás.

Kiemelte, nem elég humanitárius támogatást nyújtani Ukrajnának, technikai segítségre is szükség van, nem nézhetjük tétlenül, hogy civilek, ártatlan emberek válnak az agresszió áldozatává.

Az Oroszországgal szembeni szankciók kapcsán elmondta, példátlan intézkedésekről van szó, melyek következményei fokozatosan nyilvánulnak meg. Nem zárta ki a további lépéseket sem, köztük a többi bank leválasztását a SWIFT-rendszerről, vagy az orosz vezetők családtagjait sújtó szankciókat. Az államfő az orosz energiahordozóktól való függetlenedést szintén elképzelhetőnek tartja, ezt azonban az Európai Unióval közösen, koordinált módon kell végezni.

(NZS/Felvidék.ma/TASR)