tvnoviny.sk

Kezd érezhetővé válni az Oroszország elleni szankciók hatása – mondta Eduard Heger  miniszterelnök a kormányülés előtt.

Megjegyezte, Szlovákia célja, hogy megbirkózzon az Ukrajnából érkező menekültáradattal.

A menekültek száma napról napra nő, és Heger úgy fogalmazott, várhatóan még többen fognak érkezni.

„A szankcióknak fontos dominóhatásuk van, amivel az volt a célunk, hogy gazdaságilag elszigeteljük Vlagyimir Putyint, egyúttal egyértelmű jelzést küldjünk mindenkinek, aki a 21. században háborút akar indítani egy másik ország területén, hogy gazdaságilag automatikusan elszigetelődik” – mondta a miniszterelnök.

Eljön az idő – tette hozzá –, amikor az oroszoknak meg kell kérdezniük maguktól, ki lépjen a jelenlegi elnök, Putyin helyére. A keleti határokon koordinálják a humanitárius segítségnyújtást és folyamatosan bővítik a kapacitást.

„A helyzet példátlan, a helyszínen is folyamatos egyeztetés folyik az önkéntesekkel. Fontos megjegyezni, hogy minden munkát az állam koordinál, nem maguktól történnek a dolgok” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Hozzátette, az a cél, hogy Szlovákia képes legyen megbirkózni a menekültáradattal, ugyanakkor a lehető legkényelmesebbé tegye az ittlétüket. „Ha mindenki segít, minden jobban fog működni. Ha elkezdünk morgolódni, lelassul a munka” – mondta Heger, hozzátéve, hogy az államnak nincs szüksége olyanokra, akik „akadályokat akarnak a görgetni elé.”

(TASR/Felvidék.ma)