Esterházy János felvidéki mártírpolitikus emlékére az Országházban rendezett március 13-ai megemlékezésen Esterházy János-díj átadására is sort került. Erdő Péter, esztergom-budapesti érsek mellett Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke, s a Rákóczi Szövetség alelnöke vehette át a díjat.
Az alábbiakban Molnár Imre Martényi Árpádról szóló laudációját olvashatják teljes terjedelemben.
Amikor 1939. szeptember 1-jén az akkor szomszédos Lengyelország elleni támadással kitört a háború,
Esterházy János azt kérte övéitől, szeretett felvidéki magyarjaitól, hogy mindenki kövesse a lelkiismeret szavát és a felebaráti szeretet parancsát.
Ettől bölcsebb útmutatást ma, 2022-ben sem lehetne mondani, akkor, amikor egy másik szomszédos országban ismét dúl a kegyetlen háború. János testvérünk sok olyan kijelentését tudnánk idézni, melynek igaza és hitelessége máig tartóan érvényes maradt. Akárcsak „A mi jelünk a kereszt”, kijelentése és az a hitvallása, hogy a mi nemzetünk keresztény eszmei lényegét Szent István király jelölte ki és fektette le, s nekünk nincs más feladatunk, mint hűségesnek maradni szent királyunk útmutatásához.
Az Esterházy János születésének 120. évfordulójára meghirdetett emlékév lezárásaként Martényi Árpád személyében olyan honfitársunk kapja az idei Esterházy-emlékérmet, aki nagyon sokat tett a felvidéki mártírpolitikus tiszteletének terjesztéséért, emberi és lelki nagyságának, fentebb idézett gondolatainak széleskörű megismertetéséért.
Engedjenek meg néhány kiragadott adatot az életéből: 1943. május 15-én született a felvidéki Eperjesen. Édesapja dr. Martényi Árpád ügyvéd s egyben cserkészvezető, a helyi Magyar Párt irányítójaként, szorosan együtt dolgozott Esterházy Jánossal. Aktív ténykedéséért a Tiso-érában, sok más derék és becsületes emberrel együtt, őt is letartóztatták, s börtönbe zárták.
S mint oly sokan mások, ő is Esterházy Jánosnak köszönhette szabadulását, aki szó szerint „kijárta” a szlovák hatóságoknál szabadon bocsátását. Édesanyja, Czapkay Mária egy kisszebeni földbirtokos lánya volt. A szülők, Árpáddal együtt három gyermeket neveltek becsületben egészen addig, míg (néven nevezve a tetteseket) a csehszlovák hatóságok a Martényi családot ezernyi felvidéki magyar sorstársával együtt, mindenétől megfosztva, 1947-ben ki nem telepítették Magyarországra, ahol Budapesten találtak menedéket.
Árpád a Petőfi Gimnázium elvégzése után bányamérnöki, majd bányaipar-gazdasági oklevelet szerzett. Hivatásához hűen, az Ipari és Gazdasági Minisztérium főtanácsosaként 2007-ben vonult nyugdíjba. Közéleti tevékenységét elsősorban szakmai kötődéseinek megfelelően mérnökemberként kezdte, de nem sokkal az alakulása után tagja lett a Rákóczi Szövetségnek is, ahol előbb a választmány, majd az elnökség soraiba is beválasztották.
Az Esterházy János Emlékbizottság munkájába 1998-tól kapcsolódott be aktívan. Stelczer Elemér alapító elnökünk halála óta, 2008-tól ő tölti be annak mindenesi és elnöki tisztségét.
Esterházy János életművét egyre jobban megismerve leginkább az az egységre törekvés ragadta meg őt, amely kezdettől fogva jellemezte a politikus életpályáját, s amely olyan gyakorlati tettekben vált valóra, mint a „magyar család” eszményének kibontakoztatása, a „Magyar Ház” program elindítása, illetve a társadalmi perifériára szoruló szegények, üldözöttek és menekültek támogatásának felvállalása. Esterházy életében a sors- és honfitársaival való szinte teljes azonosulás nemcsak a szülőföld és annak őslakosaihoz való, halálig tartó hűségében nyilvánult meg, hanem abban is, hogy fogva tartásának ideje alatt szenvedéseit és szinte szakadatlanul mondott imáit is értük és a közép-európai népek szabadságáért és megbékéléséért ajánlotta fel.
Nagyrészt Martényi Árpádnak köszönhető, hogy a mindmáig elmaradt politikai rehabilitáció szégyenét meghaladó módon szinte a visegrádi országok egész területére kiterjedően folytatódik Esterházy János társadalmi rehabilitációjának gyakorlata. (Ezt szolgálta a most lezáruló Esterházy-emlékév számtalan rendezvénye is).
Martényi Árpád, folytatva az elődök által kijelölt utat, ébren tartva és erősítve az Esterházy-kultuszt, minden tőle telhetőt megtett, hogy Esterházy János személyének és munkásságának valódi arculatát minél szélesebb körben megismerjék, s tisztelői ezzel boldoggá avatási eljárását is elősegítésék. Ennek érdekében jó kapcsolatokat ápolt a szlovákiai, csehországi és lengyelországi Esterházy-szervezetekkel. Részt vett az újabb és újabb Esterházy-emlékhelyek avatásán. Jelenleg több, mint 40 ilyen Esterházy-emlékhelyet ismerünk Kárpát-medence szerte.
Ezek avatása, szinte minden esetben felér egy-egy élő lelkiismeret-vizsgálattal, melyre Esterházy János reánk hagyott lelki öröksége késztet bennünket, hívő keresztényként és magyarként.
A budapesti Esterházy-emlékhelyeknél szervezett rendszeres megemlékezések mellett, Árpád 1995 óta vezeti a Rákóczi Szövetség mindig érdekes programokkal tarkított budapesti Klubját is, ahol szintén rendszeresen megemlékeztek az Esterházy-évfordulókról és eseményekről.
Munkájáról, felvidéki szülőföldje iránti szeretettel teli ragaszkodásáról bárki meggyőződhetett, aki csak egyszer is hallotta Kárpát-medence-szerte elmondott lelkes felszólalásait, az igazság iránt elkötelezett, Esterházyhoz hasonlóan lelkiismeret-ébresztő előadásait.
Az utóbbi időkben az általa vezetett emlékbizottsági tevékenység súlypontja egyre inkább átkerül az olyan szlovákiai és csehországi magyar társadalmi szervezetek égisze alá, mint az Esterházy Akadémia, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület, a prágai Esterházy János Társulás, a boldoggá avatás támogatására életre hívott Esterházy János Egyesület és nem utolsósorban az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont, ahol halálra ítélésének hetvenedik évfordulóján, 2017-ben sor került Isten Szolgája Esterházy János földi maradványainak méltó eltemetésére. E szent helyet, ahol az ég és a föld Isten szolgája életáldozatában ér össze, azóta sok ezer magyar és nem magyar nemzetiségű zarándok kereste már fel.
Árpád nős, három gyermek apja, s kedves feleségével, Juliskával együtt annak a budai XII. kerületnek a lakosa, ahol méltó elhelyezést kapott az ugyancsak Esterházy-emlékévben eltemetett Nagy János szobrászművész Esterházy János-emlékműve. A Gesztenyés-kertben álló szobrát Áder János köztársasági elnök úr épp Martényi Árpád születésnapjának 70. évfordulóján avatta fel.
Aki Esterházy János ügyében fáradozik, gyakran tapasztalhat ilyen kisebb csodákat az ég földre szálló és biztató mosolyaként. Árpád barátunknak, (aki maga is tagja volt a XII. kerületi, mintaszerű munkát végző szoborállító bizottságnak), azonban az égi mosoly mellett a mi köszönetünk is kijár, azért, hogy máig hadra foghatóan, fáradságot nem ismerve kész az első szóra bárhol megjelenni ott, ahol Esterházy ügyét kell képviselni vagy épp védelmezni.
Mert sajnos, ma még erre is szükség van. Példa rá a szlovák Pravda tegnap megjelent mostani rendezvényünkkel kapcsolatos cikke. „V Pravdy nyet pravdy” mondta a Gulágból hazatérve Esterházy egyszer, amikor arról beszélt Mariskának, hogy a lágerben legfeljebb a szovjet Pravda újságot vehette kézbe időnként. Úgy látszik, e viccnek szánt mondása is máig érvényes maradt. De mindenre maga Esterházy János szelíd mosollyal talán ma is csak annyit mondana: „Nyugodtan és bizakodóan tekintek a nehéz idők elé is. Ha úgy, mint eddig Isten, a nemzet és a keresztény felebaráti szeretet lész a mi irányítónk, akkor sem meg nem inoghatunk, sem össze nem roppanhatunk és nem vehet erőt rajtunk semmi olyan törekvés, amely ellentétes a mi lényegünkkel. Ez az én megingathatatlan szent meggyőződésem, mert velünk van az Úristen kegyelme”.
S ha már őt idéztem, akkor befejezésként engedjenek meg még egy mának szóló Esterházy János-idézetet 1944-ből: „Bennünket, magyarokat nagyon tudatosan áthat a minden európai kis nemzet sorsáért érzett aggodalom…. Mint akik nemzetünk szabadságát és függetlenségét a legértékesebb és legnélkülözhetetlenebb földi javak közé sorozzuk, jól át tudjuk érezni, mit jelent az önálló élet biztosítása, az önálló állami forma megteremtése más nemzet számára. Hiszen március idusán arra kell gondolnunk, mennyi súlyos és hosszú harcot vívott a mi nemzetünk is ezekért a javakért. Úgy hisszük, a jövő csak akkor lesz emberséges és a béke csak úgy lesz béke, ha ezekben a javakban (szabadságban és függetlenségben) az őket megillető jogos résszel minden európai nemzet osztozhatik”.
Isten éltessen hát, kedves Árpád, s tartson meg köztünk családoddal együtt erőben, egészségben, a tőled megszokott jókedvben és lelki bőségben. Megköszönve fáradhatatlan munkádat, gratulálunk kitüntetésedhez.
(Felvidék.ma)
