Hányszor csalódtunk már embertársainkban, mert becsaptak, hazudtak, nem tartották be a szavukat? Össze sem tudjuk számolni! Gyerekkorunk óta, felnőttkorunkon át, valószínűleg mindenkit végigkísér az újabb és újabb csalódás keserűsége, hiszen a becsapottság fájó érzésével minduntalan szembesülünk…
Azonban mindebből okulva elérkeztünk-e már arra a pontra életünkben, amikor teljes tudatunkkal felfogtuk, amikor teljes szívünkkel éreztük, hogy csak Isten az, aki soha nem csap be minket, hogy
Ő az, akiben soha nem csalódunk, hogy csak Őbenne bízhatunk? Mert ez lehetne az egyetlen megnyugvás az életünkben, ez lehetne a béke szigete számunkra, ez az a tudat, melyre minden embernek előbb-utóbb rá kéne döbbennie.
Igaz, van úgy, hogy Isten nem azt az életutat szánja nekünk, amit mi elterveztünk magunknak, de biztosak lehetünk benne, hogy Ő jobban tudja, hogy mi jó nekünk. Mi ugyanis nem látjuk be az előttünk lévő éveket, honnan tudnánk, hogy hosszú távon mi lesz jó nekünk, ha nem ismerjük a jövőt? Még a múltat sem ismerjük pontosan, hitelesen, pedig az már történelem. A múltat, a jelent, a jövőt csak Isten látja, hisz a világ folyását Ő irányítja.
Ha feltétlen bizalomról van szó, érdekes belegondolni abba, hogy minden egyes nap több mint százezer repülőgép emelkedik a magasba a világ különböző pontjain, hogy úti céljuk felé vigye az utasokat. Több mint százezer járat több száz utasa minden nap teljes bizalommal helyezi az életét a pilóta és az irányító személyzet kezébe. Mert ha az utasok nem bíznának teljes mértékben a pilóta képességeiben, akkor nem ülnének repülőgépre! De beülnek! Érdekes lenne felmérést végezni, hogy e sok százezer ember közül vajon hányan bízzák életüket Isten vezetésére? A pilótában és a technikában megbíznak, de Istenben nem…
Pedig maga a Teremtőnk biztat minket csodálatos szavakkal arra, hogy reménységünket, bizalmunkat belé vessük: „Ne félj, mert én veled vagyok. Ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt, győzelmes jobbommal támogatlak…” (Ézsaiás 41:10)
Egyértelmű, világos szavak, melyek a mi lelkesítésünkre, megnyugtatásunkra lettek lejegyezve. Ugyanis ha Istenben bízunk, és az Ő tanácsai szerint járunk el életünk során, akkor biztosak lehetünk afelől, hogy ha nehézségbe is kerülünk, az az Ő tudtával és engedélyével történik, mert a próbatétel – ha kellemetlen is –, a javunkat és fejlődésünket szolgálja. Ő azonban kiment minket a bajból, nem engedi, hogy ellenségeink kezébe kerüljünk.
Erről tanúskodik a legkedvesebb zsoltárom is: „Ha az Urat tartod oltalmadnak,/ a Felségest hajlékodnak,/ nem érhet téged baj,/ sátradhoz közel sem férhet csapás./ Mert megparancsolja angyalainak,/ hogy vigyázzanak rád minden utadon,/ kézen fogva vezetnek téged,/ hogy meg ne üsd lábadat a kőben…” (91. Zsoltár 9-12)
Isten soha nem hagyja el azt, aki benne bízik! Bibliakutatók adatai szerint a Bibliában 365 alkalommal szerepel ez az üzenet Istentől: „Ne félj!”. Érdekes egybeesés, mintha minden egyes napra jutna egy „Ne félj!” biztatás Teremtőnktől.
És mennyire szükségünk van erre a biztatásra! Betegségek, háborúk, személyes gondok és tragédiák keserítik életünket. De a minket szerető, féltő Teremtő Isten mindennek ellenére ezt üzeni: „Ne félj, csak higgy!” (Márk 5:36)
Azonban hinni csak az tud, akinek hite van. De honnan jön a hit? „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Római levél 10:17) Tehát Krisztus tanítását hallva nő a hit bennünk. Ha valaki úgy érzi, hogy kevés a hite (s ki ne érezné úgy?), kezdje hát olvasni Isten Szavát, a Bibliát. Kezdje az Újszövetségnél, ahol azonnal Jézus szavaival, tanításaival, példázataival szembesül, mely még a legkérgesebb szívű embert is magával ragadja – ha még van benne egy csepp emberség.
A Bibliát olvasva nő majd bennünk az Isten iránti bizalom, a hit és ragaszkodás. Salamon is erre biztat minket példabeszédében: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat!” (Példabeszédek 3:5-7)
S ha hittel élünk, akkor látni fogjuk, hogy minden javunkra válik. Ha nehézségeken kell is keresztülmennünk, tapasztalni fogjuk, hogy Isten kiment minket, s ezek a tapasztalatok újfent erősítik majd hitünket.
Minden próbatétel, melyen Teremtőnk segítségével túljutunk, mélyíti majd belé vetett bizalmunkat. A sokszor csodálatos megszabadulásunk különféle szorongattatásainkból teszi majd egyértelművé számunkra, hogy ez csak Isten segítségével sikerülhetett!
Ádám és Éva ellenszegülése óta mindenkit ér nehézség, szomorúság. Az első emberpár Isten elleni lázadása hozta számunkra ezt a keserű, bajjal, betegséggel teli sorsot. Isten azonban hűséges, nem tart haragot, s habár az első emberpár megtagadta az engedelmességet, s elfordult Teremtőjétől, Mennyei Atyánk Jézus által mégis újra és újra mindnyájunknak felkínálja a békejobbot, s egyenként mindenkit hív a megtérésre. Fogadjuk el hálatelt szívvel, örömmel Istenünk jóságos, megbocsátó közeledését és kegyelmét!
Jeremiás próféta, aki annak idején az izraelitákhoz beszélt, ma azonban mindenkihez szólnak szavai, így tolmácsolta Istenünk meghívását: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek, majd megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” (Jeremiás 29:11)
A mi „prófétánk”, Petőfi Sándor is erre a szívbéli, elmebéli állapotra gondolhatott, amikor ezeket a sorokat vetette papírra a XIX. század költői című versében:
„Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!”
Ragyog már a Szentszellem napvilága a te házad ablakán? Ha még nem, akkor tegyél meg mindent annak érdekében, hogy végre felragyogjon!
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
