20
Robert Fico, a Smer-SD elnöke köszönetet mondott minden képviselőnek, aki nem támogatta az ügyészség kérését és nem szavazta meg, hogy előzetes letartóztatásba helyezéséről dönthessen a bíróság.
Az ellene indított büntetőeljárásról továbbra is azt mondja, hogy
politikai eljárás zajlik ellene.
„Köszönöm minden képviselőnek, aki engem támogatott, és tiszteletben tartom a többiek véleményét is” – jelentette ki Fico.
A Smer-SD a közösségi hálón mondott köszönetet a képviselőknek, akik „a józan ész oldalára álltak, és a demokrácia és a jogállamiság mellett szavaztak”. „Szlovákok, az önök támogatásának is köszönhető, hogy ma kétszer erősebbek vagyunk az ország megmentéséért folytatott harcban” – tette hozzá a párt.
(TASR/Felvidék.ma)