(Fotó: AMTS, facebook)

A felvidéki Tóth Anett bekerült a magyarországi Miss AMTS szépségverseny döntőjébe. Közönségszavazatokkal segíthetjük a megmérettetésen Tóth Anettet, hogy elnyerje a közönségdíjat. 

„Büszke felvidéki magyarként számomra hatalmas megtiszteltetés a magyarországi Miss AMTS szépségversenyen képviselni otthonomat. A Felvidék képviseletében bekerültem a Miss AMTS döntőjébe”

– nyilatkozta portálunknak.

Magyarország legnagyobb autóshow-ja, az AMTS szépségversenye 2010-ben debütált, akkoriban még Miss Carstyling néven. A rendezvény fejlődésével együtt a program nívója is nemzetközi szintre emelkedett, amire Európa egyik legnagyobb autóshow-ja, a német, Tuning World Bodensee szervezői is felfigyeltek. A Miss AMTS győztese azóta automatikusan bekerül a MISS TUNING nemzetközi döntőjébe, ahol Magyarország színeiben versenyezhet.

Mint elmondta:

„Apukám, Tóth Szilveszter, a DAC egyik legnagyobb szurkolója kiskorom óta büszke magyarnak nevelt. Minden álmom, hogy maradandót alkossak ebben a világban, amire megéri emlékezni. Az élet számomra egy hatalmas kaland, szeretnék mindent kipróbálni, amíg nem késő. Amikor csak tudtam, megragadtam a lehetőséget, hogy továbbvigyem a Felvidék örökségét”

A versennyel kapcsolatban kifejtette: „Januárban figyeltem fel a versenyre, egy online jelentkezési lapot kellett kitölteni. Április elején jött a hír, miszerint a jelentkezők közül bekerültem a 25 lány közé, akiket behívtak egy személyes válogatóra és egy gálaestre. A válogató Budapesten, a Rombusz éteremben zajlott. A zsűriben olyan nagy nevek szerepeltek mint Eszenyi Eszter magyar modell, Fekete-Silye Bettina, Larion Zoé. A válogató lezajlásával a gálaesten kihirdették a top 15 lányt, akik bekerültek a háromnapos versenybe. Örömmel értesítem Felvidéket, igen, ott vagyunk a döntőben! A verseny május 27-29-én kerül megrendezésre a Hungexpón.”

Szlovákiából egyedüli versenyzőként fogja képviselni a Felvidéket! A verseny keretein belül egy online szavazás is indul. A legtöbb szavazatot gyűjtő versenyző nyeri a közönségdíjat. Két felületen lehet szavazni.

Tóth Anettre a verseny hivatalos Facebook-oldalán, a versenyképére kattintva, a tetszik gombot nyomva lehet szavazni. Egy like egy szavazatot ér. Emellett a Miss AMTS hivatalos Instagram-oldalán szintén Anett versenyképére kattintva adhatjuk le szavazatunkat.

(Fotó: Tóth Anett, archív)

„A családom és a barátaim mindenben támogatnak és mellettem állnak, nagyon sokat köszönhetek nekik. Ha tanácsolhatnék valamit az embereknek, azt mondanám, hogy élvezzük az életet és ne féljünk merész döntéseket hozni, hiszen ezek hozzák a legszebb pillanatokat az életben” – vall önmagáról.

Tóth Anett arra szeretne megkérni mindenkit, aki csak teheti, támogassa egy szavazattal.

„Hozzuk haza a koronát! Hajrá Felvidék, hallassuk a hangunkat Magyarországon is!”

– summázta a versenyző.

(Felvidék.ma)