(Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Pozsony szomszédságában, a Szenci járásban az idei évben négy magyar tanítási nyelvű iskola várta a beiratkozó gyermekeket, sajnos a rétei az idei tanévben már nem nyitotta meg kapuit, mivel annyira lecsökkent a tanulói létszám, hogy a község már nem tudta fenntartani az intézményt, az előrejelzések pedig nem mutattak pozitív fejlődést.

A zonci iskolába idén áprilisban két gyereket írattak, a hegysúriba négyet, ugyanakkor ezekből a falvakból Szencre is vittek tanulót beíratni. Ebből a két kisiskolából a negyedik évfolyam után Szencre mennek tovább a tanulók. Az idei iskolaévben Zoncon egy gyermek se jár az első évfolyamba, ám azzal, hogy ezúttal két gyermeket ide írattak a szüleik, az iskola a megszűnéstől menekült meg. Hegysúron idén két elsős van, tehát 2022 szeptemberétől ott is több elsős kezdheti meg az iskolaévet.

Szencen két osztály nyílik

A járási székhelyen a legjobb a helyzet, áprilisban 36 gyereket írattak be, úgy néz ki, néhány gyermek halasztani fog – mondta megkérdezésünkre Duray Rezső, a Szenc és Vidéke Társulás elnöke, aki elégedett a beíratott gyermekek számával, csupán azért szomorú, mert vannak olyan gyerekek, akiket annak ellenére Szencre adtak, hogy szülőfalujukban van iskola, mind Hegysúrról, mind Zoncról lesznek elsősök Szencen is.

Duray Rezső szerint a járás négy iskolája színvonalas oktatást biztosít, ennek bizonyítéka, hogy a hegysúri és a zonci iskolából Szencre került gyerekek ötödikben könnyen megbirkóznak az iskolaváltással, de az is, hogy a magyar alapiskolából a középiskolákba kerülő tanulók jól teljesítenek, sokuk pedig felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait.

Szencen jelenleg 24 elsős van.

Félben, a járás másik teljes szervezettségű iskolájában jelenleg tizenegy elsős tanul, ami az elmúlt évek legalacsonyabb osztálylétszáma, de szerencsére idén áprilisban több gyermeket írattak a féli alapiskolába. Pomichal Mária, az alapiskola igazgatója kérdésünkre elmondta, az idei évben tizennyolc gyermeket írattak be, várhatóan két tanuló kap halasztást, de így is szép osztálylétszámmal kezdik meg az iskolaévet szeptemberben Félben.

Otthonos környezet a féli magyar iskolában

Pomichal Mária, a Féli Alapiskola igazgatója elmondta, szerencsére a helyi szlovák iskolába már csak elvétve íratnak be magyar nemzetiségű gyermeket. Aki ellátogat a féli magyar iskolába, otthonos környezetet talál. A pedagógusok biztosítják a gondoskodást. „Szakképzett és tapasztalt pedagógusok tanítanak az iskolában, az idei évtől már speciális pedagógus is van, saját munkatársként, ő foglalkozik a részképesség-zavaros tanulókkal, akkor is, ha a szülők nem vitték el kivizsgálásra a gyereket. Otthonos a környezet is. A járvány idején az energián megspórolt pénzt felújításra fordítottuk. Szépül tehát a környezetünk, van könyvtár, műhely és érdekes szakköri tevékenységet kínálunk. Még mindig viszonylag alacsony létszámú osztályokkal dolgozunk, 21 a legmagasabb osztálylétszám, ami fokozottabb odafigyelést enged a pedagógusoknak“ – ismertette Pomichal Mária a féli magyar alapiskola előnyeit.

A igazgató arra is kitért, hogy a kilencedik osztályban 21 gyerek tanul, ők nagyon féltek a teszteléstől, ennek ellenére nagyon jó tesztet írtak mind a három tantárgyból. „A kilencedik évfolyamban már van úgynevezett felkészítő, három tantárgyból, matematikából, magyar és szlovák nyelvből, ezeken átismétlik az egész tananyagot, aminek nagyon jó hatása van, mert ahhoz képest, hogy milyen osztályzataik voltak az évek folyamán, sokkal jobban teljesítettek. Hosszú időre visszatekintve minden tanulónkat felvesznek abba a középiskolába, amit elsődlegesnek választ.

Követjük a tanulóink útját a középiskolában is, s szerencsére nem fordult elő, hogy otthagyta volna az iskolát valamelyik volt diákunk. Nincsen gondjuk azoknak sem, akik szlovák középiskolába mennek. Jó színvonalon oktatjuk a szlovák nyelvet, de az angolt is, ebben is felvesszük a versenyt. Természetesen kiemelten fontos a magyar nyelv, és a magyar öntudatra nevelés is.“

Pomichal Mária kiemelte, nagy előny, hogy sikerült speciális pedagógust találniuk, aki el tudja kezdeni a fejlesztést azoknál a tanulóknál, akiknek erre szükségük van, ez azért fontos, mert minél korábban megtörténik a fejlesztés, annál nagyobb eséllyel sikerül a részképesség-zavaros gyerekeknél a lemaradást pótolni, fel tudnak zárkózni a többi gyerekhez. „Fontos, hogy ne érezze magát hátrányban, mert az elveheti a kedvét a tanulástól. Nagyon fontos, hogy a szülőnek nem kell sehova utaznia a gyermekkel, mindent meg tudunk oldani az iskolában. Szinte minden iskolának szüksége lenne ilyen szakemberre, mi önerőből alkalmaztuk őt, szerencsénk volt, hogy volt a régióban ilyen magyar szakember“ – mondta el Pomichal Mária.

A féli iskola akadálymentesített, a tolókocsit fel lehet vinni az emeletre. Igyekeznek minden kérést teljesíteni.

A szlovák iskolában nem szlovákot, hanem szlovákul tanítanak

Pomichal Mária elmondta azt is, sajnos, ha valaki elhatározza, hogy szlovák intézménybe adja a gyermekét, nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy jobb a magyar iskola. Hiába érvel azzal, hogy a szlovák iskolában nem szlovákot tanítanak, hanem szlovákul, és a gyermek az idegen nyelvi környezetben le fog maradni a tanagyaggal.

Félben már szerencsére nem nagyon íratnak magyar gyereket szlovák iskolába, de mivel már nem tudnak az ottani pedagógusok magyarul, illetve a gyerekek sem, a magyar gyermek ott hátrányba kerül.

A magyar iskolából kikerült gyermekek jól megállják a helyüket az életben, ezért fontos, hogy a magyar gyermek magyar iskolába kerüljön, hiszen csak így tudjuk fenntartani anyanyelvünket és a magyarságot a Pozsonyhoz közeli szórványban is.

(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)