A dunaszerdahelyi óvoda (Fotó: Tehetsz méh többet!)

Huszonöt állomásos, ötezer kilométeres körútra indultak a Tehetsz méh többet! program szervezői, hogy személyesen gratuláljanak a Tehetsz méh többet! rajpályázat 2022 nyerteseinek. Tíz mázsa mézet, ötezer játékos fejtörőt, tíz méhcsaládot, öt oktatókaptárt és ezer, mézelő virágmagokat tartalmazó csomagot is kiosztanak május második felében a díjazott óvodáknak. A dunaszerdahelyi óvodában fődíjat, az ógyallaiban különdíjat adtak át a győztes rajzot készítő gyermeknek és csoportjának. A nyertes alkotások felnagyított változatát pedig december végéig kiállították Európa legnagyobb beporzótárlatán, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A beporzók megmentéséért indított Tehetsz méh többet! program alapítói tavaly decemberben hirdettek rajzpályázatot, amelyben a 3–7 éves óvodások saját eszközeikkel mutathatták meg, miért fontosak életünkben a beporzók. Számítások szerint ugyanis világszinten több mint 30 billió dollárra tehető évente a beporzók munkájának értéke. A növényi alapú élelmiszerek hetven százalékának előállításához szükség van a beporzók munkájára, amelynek helyettesítésére mindeddig nem találtak hatékony megoldást a szakemberek.

(Fotó: Tehetsz méh többet!)

Nemcsak a gyerekek, hanem velük összefogva óvodapedagógusok, nevelők, intézményvezetők és szülők is komolyan vették a pályázatot, minden hetedik magyarországi óvodából küldtek egyénileg vagy csoportosan készített rajzokat.

De nemcsak Magyarországról, hanem öt szomszédos országból is érkezett összesen 6289 alkotás. 468 település 707 óvodája indult a versenyen, és 40 határon túli, horvátországi, szerbiai, szlovákiai, romániai, ukrajnai településről is érkeztek pályázatok.

A képeket biológus, méhész, művész, valamint a Tehetsz méh többet! program alapítói, támogatói és a kampány nagykövete, Rúzsa Magdi értékelték.

A szervezők most minden magyarországi és határon túli győzteshez személyesen látogatnak el. A tíz fődíjas rajzot készítő gyermekek óvodája egy-egy mázsa mézet kap, amely fedezi az intézmény egész éves mézfogyasztását, a nyereményből így nemcsak a díjazott óvodások csoportjai részesülhetnek. A roadshow-n tíz különdíj is gazdára talál, a kitüntetett rajzot készítő gyermekek óvodája ötszáz Zümmögés erdőn-mezőn – játékos fejtörők ovisoknak című foglalkoztatófüzetet nyert, és az óvodai csoport egy igazi méhcsaládot is örökbe fogadhat egy méhész gazdánál. Az örökbefogadásról egy kisvideót vetítenek a gyerekeknek, a méhész pedig egy táblát is elhelyez a kaptáron az örökbefogadásról.

Póda Natália, a pályázat egyik fődíjasa (Fotó: Tehetsz méh többet!)

A zsűri mindezek mellett kiválasztott tíz képet, amelyekről szavazást indítottak a Tehetsz méh többet! program Facebook-oldalán, ahol bárki voksolhatott a gyerekek alkotásaira. Az öt legtöbb szavazatot kapott közönségdíjas rajz készítőinek óvodai csoportja egy-egy kreatív edukációs méhkaptárt nyert, amely a gyerekek számára is érthető módon mutatja be egy méhkaptár felépítését, működését.

A fődíjasok között találjuk a dunaszerdahelyi Komenský Utcai Óvodából Póda Natáliát. A különdíjasok között szerepel az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda Méhek zümmögnek a kertünkben című pályázatával Kovács Alisa.

A nyeremények mellett minden díjazott óvoda egy A2-es méretű, személyre szóló plakátot, a fiatal alkotók pedig egy elismerő oklevelet is kapnak. A díjazott alkotásokat a szervezők december végéig kiállították a Zümmögés a múzeumban című tárlaton a Magyar Természettudományi Múzeumban, amely a kontinens legnagyobb beporzótárlata. A nem nyertes rajzok pedig havi váltásban, a kiállításhoz vezető folyosón tekinthetők meg a múzeumban.

Kovács Alisa, ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda (Fotó: Tehetsz méh többet!)

A díjakat a körút egy-egy állomásán Vida József, a Tehetsz méh többet! program alapítója, Bernert Zsolt, a Magyar Természettudomány Múzeum főigazgatója, Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum főigazgatója, Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Hollósi Dávid, a Takarékbank és az MKB Bank Agrár és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója és Beer Júlia, a Tehetsz méh többet! programot lebonyolító Pressinform PR-ügynökség ügyvezető igazgatója adják át.

Szintén részt vesznek a díjátadó roadshow-n a Tehetsz méh többet! program méhészei, Simonné Venter Éva, Fejérvári Dóra, Csorba József, Lupis Gergely, Mézes Molnár Gergő és a programiroda munkatársai. A helyszíneken sok esetben a település polgármestere és alpolgármestere is jelen lesz a díjazott intézmény vezetője, a gyermekek, az óvodapedagógusok, valamint a szülők és a meghívottak mellett.

Az ógyallai különdíjas (Fotó: Tehetsz méh többet!)

„A pályázatra beküldött több ezer alkotás azt bizonyítja, hogy a gyerekek már óvodásként is fogékonyak a fenntarthatóság témájára. Nekünk, felnőtteknek pedig az a feladatunk, hogy segítsük őket a természet védelmében, és élhető környezetet hagyjunk rájuk” – mondja Rúzsa Magdi énekes, a kampány nagykövete.

A Tehetsz méh többet! program szervezői még a pályázat kihirdetése előtt minden tízezer fő alatti magyarországi kistelepülésen működő óvodának ingyen eljuttattak összesen tízezer mesekönyvet és százezer színező foglalkoztatófüzetet.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)