Fotó: TVnoviny

A Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZPŠaV) visszautasítja Igor Matovič pénzügyminiszter kijelentését, hogy a Smer-SD szervezte volna a pedagógustüntetést, és segített a résztvevők Pozsonyba szállításában. Matovič a Joj TV politikai műsorában beszélt erről.

„Ha az oktatási szakszervezet kijelenti, hogy politikusok jelenléte nem kívánatos a rendezvényén, aztán a Smer meg a másik Smer mégis felbukkan, akkor itt valami bűzlik” – mondta Matovič. Szerinte ez mutatja, hogy valójában ki szervezte az egész tüntetést és a jelenlevők szállítását.

„Alaptalan a pénzügyminiszter kijelentése és csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy nem képes megfelelő forrásokat találni az iskolaügyi alkalmazottak elfogadható bérezésére és az oktatási intézmények megemelkedett költségeinek fedezésére”

– tette közzé állásfoglalásában Pavel Ondek, az OZPŠaV elnöke.

Ondek leszögezte, hogy a szerdai tüntetést a szakszervezet alkalmazottai szervezték, a résztvevők szállításáról az OZPŠaV regionális tisztségviselői gondoskodtak, a költségeket pedig kizárólag a szakszervezeti tagdíjakból finanszírozták.

Ondek hangsúlyozta, hogy a tüntetésen egyetlen politikus sem szólalt fel.

„Ugyanakkor azt nem akadályozhattuk meg, hogy bárki csatlakozzon a tüntetőkhöz, így nem kizárt, hogy a tömegben felbukkantak politikai pártok képviselői is” – tette hozzá.

Ondek megjegyezte, hogy a pénzügyminiszter a kijelentésével megsértette a tüntetés valamennyi részvevőjét, akik közül sokan órák hosszat utaztak a fővárosba az ország minden tájáról.

„Emellett eljelentékteleníti a tiltakozást, amelynek a fő célja az volt, hogy rámutasson az oktatásügy tartós alulfinanszírozottságára, holott ez az ország jövőjével való hazardírozás” – jelentette ki Ondek.

(TASR/Felvidék.ma)