Házy Erzsébet a hatvanas években

Az évszázad Manonja – kiállítás Házy Erzsébet emlékére címmel időszaki kiállítás nyílik a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma épületében, a pozsonyi Brämer-kúriában.

A pozsonyi születésű Házy Erzsébet az 1960-as és ´70-es évek opera színpadjainak sztárja volt, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a nagyvilágban. Egyik híres szerepe után kapta „az évszázad Manonja” elnevezést.

A kiállításon az ő művészetére emlékeznek.

A rendhagyó pozsonyi kiállításmegnyitón munkásságát Clementis Tamás a Magyar Állami Operaház magánénekese méltatja. A megnyitón közreműködik Bordás Mária, a 2021-es Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny különdíjasa.

A megnyitó rendezvény a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Pozsony Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban programsorozat keretén belül valósul meg. A kiállítás 2022. szeptember 11-ig tekinthető meg.

Kurátorok: Klemen Terézia, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke és Jarábik Gabriella, a SzNM – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója. Látványterv: Szabó Réka Munkatársak: Šafár Lévai Anita, Feke Arnold.

A kiállítást június 8-án, szerdán 15.30 kezdettel szervezik meg a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma pozsonyi székhelyén.

További részletek az Eseménynaptárunkban ITT.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)