Richard Sulík (Fotó: Sme/Gabriel Kuchta)

Az OĽaNO bízik benne, hogy az SaS felhagy az obstrukcióval és visszatér a tárgyalóasztalhoz – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője annak kapcsán, hogy a liberális párt nem vett részt a koalíciós tanács legutóbbi ülésén.

„Kedden három kormánypárt képviselői voltak hajlandók találkozni és arról egyeztetni, hogyan segítsünk a gyereket nevelő családoknak, hogyan emeljük a pedagógusok bérét, hol találjunk rá pénzt. Sajnáljuk, hogy az SaS úgy döntött, nem vesz részt ezen a fontos tárgyaláson és figyelmen kívül hagyja azoknak az embereknek az elvárásait, akik várják ezt a segítséget” – jelentette ki Šipoš.

A Richard Sulík gazdasági miniszter elleni bizalmatlansági indítvány kapcsán azt mondta,

a parlamenti ülés kezdete előtt összeül az OĽaNO frakciója és megvitatja a helyzetet.

Az SaS a keddi koalíciós tanácskozás előtt jelentette be távolmaradását, mert nem ért egyet azzal, hogy Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter egyes adók megemeléséhez köti a pedagógusbérek emelését.

(TASR/Felvidék.ma)