Fotó: TASR

Az ellenzéki Smer-SD csütörtökön kezdeményezi a parlamentben Richard Sulík gazdasági miniszter visszahívását, mivel a párt szerint lejáratta magát az orosz kőolajra kivetett szankciókról szóló tárgyalások kapcsán és megkárosította az ország lakosságát. Robert Fico pártelnök bejelentéséről Ján Mažgút, a Smer-SD szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

A párt Sulíkot tartja a leginkább felelősnek a kialakult helyzetért, továbbá Ivan Korčok külügyminisztert és Eduard Heger kormányfőt.

Indoklása szerint Sulík és Korčok adott anyagokat Hegernek a brüsszeli tárgyalások előtt, „ahol aztán elárult minden szlovák érdeket, amit csak lehetett”.

„Ezért csütörtökön bizalmatlansági indítványt nyújtunk be Sulík gazdasági miniszter ellen totális alkalmatlansága és tétlensége miatt, és még itt van az az „apróság” is, hogy megkárosította az ország minden egyes állampolgárát” – jelentette ki Fico.

Távozásra szólította fel Sulíkot Gyimesi György kormánypárti képviselő is, Sulík azonban visszautasítja a bírálatokat. Kijelentette, hogy néhány órával a brüsszeli csúcs kezdete előtt figyelmeztette a kormányfőt annak kockázataira, ha az unió megtiltja az orosz kőolajból készült üzemanyagok exportját.

„Azt írta vissza, hogy ő már nem tesz semmit az ügyben, ráhagyja a csehekre és a magyarokra” – jelentette ki Hegerről Sulík. Végezetül hozzátette, szerinte Heger helyesen járt el, amikor támogatta az uniós szankciós csomagot. Sulík nem kíván távozni a minisztérium éléről.

(TASR/Felvidék.ma)