Sajtótájékoztató a Határtalanul programról (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A Határtalanul az egyik legfontosabb a nemzeti összetartozást erősítő programok közül – kezdte sajtótájékoztatóját Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a program idei felhívásáról.

2010-ben döntött a kormány a Határtalanul program indításáról, és rá egy évre, 2011. június 4-én, jelképesen a nemzeti összetartozás napján, az itthoni ünnepség után az első fiatalokkal teli autóbuszok útra is keltek különböző határon túli régiók felé.

Tizenegy év alatt 500 ezer diák iskolai tanulmányi kirándulását támogatta teljes intenzitással a Magyar Kormány.

Ezek során megismerhették a nemzeti összetartozás érzését, és átélhették ennek élményét, egy-egy határon túli régió történelmének, nevezetességeinek, néprajzának, hagyományainak, tájainak felfedezése révén. És legalább ilyen fontosak a személyes találkozások az ottani fiatalokkal, a közös programok szervezése, az együttes részvétel, akár szereplés is egy-egy nemzeti ünnepen.

Felméréseink szerint az egyetemisták 78%-a járt már a külhoni magyarok által lakott területek valamelyikén, és 62%-a nyilatkozott úgy, hogy van egy vagy több határon túli barátja vagy ismerőse, akivel szinte napi kapcsolatot tart.

Tapasztalataink szerint a középiskolások és egyetemisták döntő többsége nemzetben gondolkodik, Kárpát-medencében gondolkodik, és egészen másképpen áll ezekhez a kérdésekhez, mint a tíz, húsz, harminc évvel ezelőtti nemzedékek tagjai.

A Határtalanul programot a Nemzetpolitikai Államtitkárság szakmai felügyeletével bonyolítjuk le. Sajnos rányomta bélyegét a járvány, most igyekszünk behozni és pótolni az elmaradt utazásokat. A 2019-ben meghirdetett, a 2019/20-as tanévre vonatkozó utazások megvalósítási határidejét kitoltuk 2022. augusztus 31-ig, a 2020/21-est szintén,  míg a most záruló 2021/22-es tanév utazásait 2022 december 31-ig kell megvalósítani.

A hetedikesek tanulmányi kirándulásaira 1 880 000 000 keretösszeget biztosít a BGA Zrt, amiből 500 ezer – 5 millió az elnyerhető összeg, amely függ az utazók és a napok számától, valamint a távolságtól.

Ezek valóban tanulmányi kirándulások, amelyekre felkészülten indulnak a diákok. A felkészítésben, a tematikus órákon a tanárokon kívül részt vesznek a Magyarság Háza és a nemzetpolitika munkatársai, és öröm találkozni velük egyre gyakrabban a történelmi emlékhelyeken, például most, Csíksomlyón is.

A megvalósításon lehet még finomítani, például nagyobb hangsúlyt adni az arculati elemeknek, hogy a program logója, valamint a település és az iskola neve láthatóan szerepeljen az autóbuszon. Szeretnénk bővíteni a tematikus túraútvonalakat, mint amilyen volt a „Rákóczi nyomában”. Ezekre kidolgozunk javaslatokat.

Arra is törekedni kell, hogy minél több legyen a közös program a kinti iskolákkal, de jól és időben egyeztetve velük, mert bármennyire támogatják a külhoni magyar intézmények is ezeket a kapcsolatokat, azért a tanárok nem mindig boldogok, ha esetleg egymás után érkeznek a csoportok, és sorra maradnak el az órák. Tehát lehetőleg ne csak tanítási időre szervezzék a közös programokat.

A Határtalanul program jelentőségét  bizonyította a napokban lezajlott hasonló című vetélkedő, ezen 158 ezer középiskolai diák vett részt, eredményét pedig ugyancsak ismertette Potápi Árpád János államtitkár. Erről szóló korábbi, bővebb tájékoztatóját lapunkban olvashatják.

(Cservenka Judit/Felvidék.ma)