Újabb tízmillió forint értékű gyógyszerszállítmányt küld Ukrajnába az Ökumenikus Segélyszervezet – mondta a szervezet elnök-igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Lehel László elmondta: a Hungary Helps program részeként lebonyolított magyar kormányzati akció után az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi konzorciumként dán, finn, svéd, holland, angol gyűjtések alapján koordinálja a szállítmányok eljuttatását, ezúttal a beregszászi kórházba.

A háború első hónapjaiban elsősorban élelmiszert és higiéniai eszközöket szállítottak, de Ukrajnában jelenleg nincs krónikus élelmiszerhiány, ezért fontosabb lett

a gyógyszer, illetve a helyi igényeket felmérve egyre sürgetőbb a menekültek visszaköltözésének támogatása, a lakhatás problémájának megoldása.

Kárpátalján például több száz intézményben, iskolákban helyeztek el menekülteket, a intézmények őszi nyitásához azonban új helyet kell találni a menekülteknek – tette hozzá.

Az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője kitért arra is, hogy jó az együttműködés az ukrán szervekkel, és hosszú távú, többéves munkára készülnek Ukrajnában.

(MTI)