(Fotó: Nászaly Gábor)

Február vége óta a Sajó folyó dél-szlovákiai szakaszát súlyos környezetvédelmi szennyezés sújtja, az egykori vasércbányából nagy mennyiségű mérgező anyag került a folyóba, elpusztítva ezzel annak élővilágát.

Tóth Edina, Vincze Loránt EP-képviselők és korzikai kollegájuk, Francois Alfonsi azonnali cselekvést sürgető írásbeli kérdéssel fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy a környezetvédelmi katasztrófára felhívják az illetékesek figyelmét és rákérdezzenek annak uniós jogi vetületére, ily módon is mielőbbi megoldást sürgetve a szennyezés felszámolására.

A Bizottság a minap megküldött válaszában a tervezett uniós lépésekkel kapcsolatban óvatosan fogalmaz és leszögezi, tud a szennyezésről és a szlovák hatóságok által tett lépésekről. Ez utóbbiak alkalmasságát illetően azonban nem foglal állást.

A Bizottság elmondása szerint hatáskörén belül nyomon követi az ügyet: „a szlovák vízgyűjtő-gazdálkodási tervek, valamint a szlovákiai víztestek jó állapotának elérése érdekében meghatározott és alkalmazott intézkedések értékelése révén”.

A válaszát azzal zárja, hogy „ezen értékelés eredményei alapján a Bizottság megfelelő intézkedéseket fog mérlegelni a szlovák hatóságok esetleges hiányosságainak kezelésére az okozott környezeti károk megelőzése és mentesítése érdekében”.

Az esetleges hiányosságokra utalás annak jeleként értelmezhető, hogy a Bizottság nemcsak magáról a szennyezésről értesült, hanem a tagállami hatóságok valószínűsíthető mulasztásairól is.

Az ügy nem zárult le, de elkezdődött a párbeszéd az illetékes hatóságok között. Az EP-képviselők azon lesznek, hogy mielőbb sikerüljön helyreállítani az okozott környezeti károkat és biztosítani „a szennyező fizet” elvének érvényesülését, valamint tisztázni, ki a felelős a károk bekövetkezéséért.

(Vincze Loránt és Tóth Edina sajtóközleménye)