Nyáron számos táborozási lehetőség várja a gyerekeket már egészen óvodáskortól különféle irányzatokban: egyházi tábor, sport tábor, informatikai vagy nyelvi tábor, esetleg képzőművészeti tábor, bentlakásos vagy napközis tábor.

Csak a képzelet és az anyagiak szabnak határt, hogy szünidőző gyerekünket hova is írassuk be. A szülő feladata és felelőssége eldönteni, hogy csemetéjének kiválassza a legmegfelelőbb tábort. Szerencsére táborozási lehetőségből ma már akad bőven a kisebb településeken is.

Életképek a nagykaposi Fejlesztő táborból (Vályi Edit/Felvidék.ma)

A nagykaposi Magyar Közösségi Házban július 18-21. között zajlott az 5-12 éves korosztálynak meghirdetett Fejlesztő tábor.

A tábor a gyerekek mozgásfejlesztésére, iskolára való előkészítésére, finommotorika és szem-kéz koordináció fejlesztésére, valamint a társas kapcsolatok fejlesztésére irányult.

A foglalkozásokat Kocsis Dominika iskolapszichológus tartotta, aki Dunaszerdahelyen már korábban is valósított meg hasonló tábort, de szerette volna ezt elhozni szülővidékére, Ung-vidékre is.

A régiónak ugyanis nagy hiányossága, hogy a magyar iskolákban nincs iskolapszichológus, aki segítené a gyerekek és az iskola kapcsolatát korai és iskola közbeni fejlesztéssel (tanulás sikerességének támogatása, társakkal való kommunikáció, szorongásoldás, stresszkezelés, tehetséggondozás, pályaorientáció).

A fejlesztő foglalkozások fontos eleme, hogy kis csoportban zajlanak, így van idő és lehetőség gyakorolni, kibontakozni. A nagykaposi tábor is kis létszámmal valósult meg, a gyerekek főleg iskolaelőkészítő feladatokat oldottak, továbbá nagy hangsúlyt kapott a koncentráció-fejlesztés és a kéz izmainak és mozgásainak fejlesztése, melyek az iskolában elengedhetetlenek lesznek majd.

A fejlesztések mellett természetesen ebben a táborban is az önfeledt szabad játéké és a szórakozásé volt a főszerep, a gyerekeket versenyek, gyermekaerobic, arcfestés és profi hajfonás is várta.

A tábor zárónapján a nagykaposi Magyar Közösségi Házban a szülők és más érdeklődők számára is értékes előadást tartott a tábort vezető Kocsis Dominika Kisiskolás a családban. Jó tanácsok iskolakezdéshez címmel, mely során számos hasznos ötlettel, javaslattal gazdagodtunk a gyermek iskolához való viszonyulása kapcsán.

(Vályi Edit/Felvidék.ma)