A szlovák rendőrök brutálisan támadtak a magyar szurkolókra 1992-ben (Fotó: MTI)

Egyáltalán nem áll szándékomban az érzelmeket fűteni ebben a kánikulában, csak arra kérem a tisztelt olvasót, hogy rakjuk szépen össze az elmúlt évek történéseit 1989-től napjainkig  és a gondolkodjunk együtt a folyamatokon.

1991 – tüntetés a bősi vízerőmű ellen, rendőri felvonulás a csallóközi magyarok ellen

1992 – Slovan vs Fradi, brutális rendőri erőszak a magyarok ellen

1994 – komáromi nagygyűlés rendőrség által vegzálva a résztvevőket

2006 – Zsák Malina Hedvig esete

2008 – rendőrattak a DAC-stadionban, kiadós magyarveréssel, súlyos sérülésekkel

2009 – Sólyom László a komáromi hídon rekedt, Fico kitiltotta őt Szlovákiából

2010 – 2021 viszonylagos nyugalom az Orbán-kormány taktikai barátkozásainak köszönhetően

2022 – készül a liberális hatalomátvétel Szlovákiában, de készül a harcra a nemzeti, nacionalista oldal is

A fenti fotó a szerdai, budapesti mérkőzésen készült. A vendégszektorban a Slovan huligánjai egy eltulajdonított rendőrpajzzsal pózolnak. A mérkőzés közben fél szemmel figyeltük, hogy mi zajlik a Slovan szurkolói és a szektorban tartózkodó rendőrség között. Tudni kell, hogy szinte hermetikusan elzárva utaztatták az államhatártól egészen a stadion szektoráig az ötszáz szurkolót, esélye sem volt senkinek fizikai összetűzésre a másik csapat szurkolóival.

A szektoron belül viszont azt csinált a Slovan-csőcselék, amit csak akart. Égő rakétát dobtak a magyar szektorba a nézők közé, sörrel öntözték a rendőröket, mindent megtettek, hogy provokálják őket, akik nem emelték ki a rendbontókat, nem mutattak erőt.

Van egy sanda gyanúm, hogy politikai utasításra kellett türtőztetniük magukat, még olyat is elviselni, hogy kitépik a rendőr kezéből a pajzsot, ugyanis Magyarországnak most nem hiányzik semmiféle újabb konfliktus, főleg nem egy ilyen csürhe miatt. Így hát a legnagyobb biztonságban voltak Magyarországon a magyargyűlölő szlovák szurkolók, így is távoztak, ráadásul győzelemittasan.

Nos, felvetődik a kérdés, hogy tizenvalahány év viszonylagos békeidő eltelte után, Szlovákiának mi az érdeke?

Eddig ugyanis az volt az érdeke, hogy nyers fizikai erőszakkal ciklikus időszakonként letörje a magyarok szarvát és „beárazza őket”, ennyit értek! Időnként elverünk benneteket egyénenként vagy csoportosan, hogy tudjátok, ki az úr a tőletek lopott házunkban.

Ezek az attakok mindig üzenetértékűek voltak a szlovákság felé is, amolyan „csapatépítő” jelleggel. Ha magyart verünk, akkor erős és büszke nemzet vagyunk, és az ilyen üzenetekben érdekelt volt az összes szlovák politikai párt és a teljes elit is. Üzenet volt a felvidéki magyar közösség felé is: bármilyen autonómiatörekvés vagy hasonló kezdeményezés a magyar tömegek bevonásával azonnal meg lesz torolva, tehát jobb, ha kussban maradtok, maximum lemehettek hídba…

Jövő héten visszavágó, nyolcszáz fővel szurkolói különvonat indul Budapestről Pozsonyba. A vasútállomástól a stadionba jó félórás gyalogos vonulás lesz rendőri kísérlettel, nem úgy, mint Budapesten, ahol a szlovák buszokból a városon túl átültették a budapesti csuklós buszokba a csürhét, és így, elzárva vitték őket a stadionon belülre.

Pozsonyban tehát a nyílt utcán bármi megtörténhet már a meccs előtt.

Ismerve a Fradi-tábort, elég egy-két provokatív ütés gumibottal pár emberre (aki nem hiszi, hogyan provokálnak a rendőrök, nézze vissza a 2008-as dunaszerdahelyi felvételeket) és indulhat a balhé. Sokan készülnek személyautókkal, kisbuszokkal is Pozsonyba, ők nyílt prédák lesznek majd a városban rájuk vadászó Slovan-huligánok számára. 

Jövő héten tehát tálcán kínálja a sorsolás szeszélye mindegyik érdekelt félnek, hogy újra magyarokat verjenek Szlovákiában, sőt, ez érdeke a nyugati liberálisoknak is, mert tudják, hogy ezzel az Orbán-kormánynak is betarthatnak és a V4-et is tovább gyengíthetik egy ilyen konfliktussal. Vér nem számít náluk, mármint a mások vére.

Most már csak az a kérdés, hogy ki, milyen taktikát fog alkalmazni a politikai pályán, ahol mi anyaországi, de különösképpen felvidéki magyarok megint csak eszközök, áldozatok lehetünk ebben a velejéig romlott viccországban.

A zöld gyepen meg verje meg és ejtse ki a Ferencváros ezt az öntelt Slovant, mert az lenne az igazi elégtétel a pesti vereség után. Reméljük nem román vagy francia játékvezetés lesz…

Papp Sándor/Felvidék.ma