Fotó: Trend

A kormánykoalíciós vonaglás szombaton este Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő és Igor Sulík gazdasági miniszter, az immár koalícióból kilépett SaS vezetőjének négyszemközti találkozójával folytatódik, de ugyan minek, tehetné hozzá a hatalmi cirkuszokba, kicsinyes kutyakomédiákba belefásult választópolgár.

Heger ezzel kapcsolatban kijelentette, miszerint augusztus végéig még sok idejük van. Az SaS ugyanis azt az ultimátumot adta, hogy amennyiben addig nem írják alá az új koalíciós szerződést és a kormányból nem távozik Igor Matovič (OľaNO) pénzügyminiszter, akkor négy miniszter – köztük Sulík – benyújtja a lemondását.

„A két év tapasztalatai azt mutatják, hogy a legnagyobb döntések az utolsó napokban, órákban születnek. Most fontos a négyszemközti tárgyalás“ – folytatta Heger, hozzátéve, hogy nem híve a közösségi oldalakon való üzengetésnek, viszont reméli, hogy képesek lesznek nyíltan beszélni egymással.

Megerősítette viszont, hogy Igor Matovič koalícióból való távozásának kérdése lezárt téma az OĽaNO soraiban. Matovič miniszterként élvezi Heger bizalmát. „A tárca munkája nem egy emberen múlik“ – folytatta. Viszont az SaS csak akkor hajlandó a koalícióban folytatni a munkát, ha Matovič távozik a kormányból.

„Ezzel bizonyára nem zártunk be egyetlen ajtót sem, ez egy pozíciós tárgyalás, az egészet összefüggéseiben kell látni. Nem került sor a koalíciós szerződés megszegésére, sem az inflációellenes csomag megvétózására, végül ő maga mondta, hogy jóváhagyhatjuk az ellenzék szavazataival. Ma arra a lépésre hivatkozik, melyet megvétózhatott volna. Annál meglepőbb, hogy ezt tünteti fel indokként“ – jelentette ki Heger a sajtótájékoztatót követően, amikor megszavazták a köztisztviselők és közalkalmazottak béremelését.

Később azonban már nem állta meg, hogy ne kommentálja az esetet a közösségi oldalon. „Az SaS elnökének, Richard Sulíknak személyes találkozóra invitálásával az a célom, hogy megoldjam a koalíciós válságot és egyben tartsam ezt a kormányt. Ennek a kormánynak ugyanis reális eredményei vannak, tesz az emberek érdekében, nem lop, nem tiporja lábbal a törvényeket“ – véli a kormányfő.

„Teszem mindezt annak ellenére, hogy nem én vagyok a címzettje az SaS új koalíciós szerződés aláírására vonatkozó követeléseinek“ – folytatta, mivel

a szerződést a négy koalíciós párt vezetői, Igor Matovič, Boris Kollár, Richard Sulík és Veronika Remišová írták alá. „Ők azok, akiknek felhatalmazásuk van dönteni arról, hogy eleget tesznek-e az SaS követelésének“ – figyelmeztet Heger.

„Az én kormányfői hatásköreim az alkotmányból adódnak és ezúton is szeretném biztosítani az ország polgárait, hogy azokkal továbbra is felelősségtudattal élek a kormány megerősítése, a kormányprogram teljesítése, nem pedig az instabilitás és a széthúzás érdekében“ – jelentette ki, hozzátéve, Sulík „elfogadta a meghívását és lesz miről beszélniük“.

(NZS/Felvidék.ma/pravda.sk)