Fotó: Németh Tímea

Tizedik alkalommal került sor a Jánoskerti Ízek – Bográcsos Ételek Fesztiváljára Sárosfán 2022. augusztus 6-án, ahol 18 főzőcsapat mérte össze a tudását különböző ételek elkészítésében.

A rendezvény keretén belül a délutáni órákban a Szeredi Veterán Autoclub járműveinek felvonulására került sor, mialatt a gyerekeket a KaMI hidaskürti állatsimogató várta.

Idén több fajta marhapörköltet, őzgulyást, halászlevet, székelykáposztát, sült bárányt, paprikás krumplit és csirkepörköltet nokedlivel kóstolhattak meg a rendezvényre kilátogatók. Mint azt Földváry Terézia polgármester elmondta, a zsűrinek idén is nehéz dolga volt az értékelésnél, mivel a kóstolt ételek mind fantasztikusak voltak és az ízek olyan élményt nyújtottak, amit nehezen tudtak rangsorolni. Idén több új hazai csapat képviseltette magát, valamint idén először egy új magyarországi csoport, a Sárhidai Daloskör csapata.

Eredmények:

Első helyen végzett a Sárosfai Vadászok csapata, míg pár ponttal utánuk következett a Lányok a paradicsomból csapat. A harmadik helyen a mezőtúri testvértelepülés csapata végzett. A csoport képviseletében Szűcs Dániel polgármester elmondta, hogy sokadik éve vesznek részt a főzőversenyen, ezáltal is erősítve a magyar megmaradást és a két település közti kapcsolatot. A zsűri díját, Szered város polgármesterének felajánlását a Cimbora népdalkör kapta, míg a közönség különdíját Lujo csapatának ítélték a résztvevők a leadott kóstolói jegyek száma szerint.

A nap folyamán a gyerekeknek légvárral, kézműves foglalkozásokkal kedveskedtek a szervezők, de volt körhinta, népi játszótér, látványos habparti, valamint jelen volt a gyerekek nagy kedvence, Gizi bohóc is. Az este zenés programokkal folytatódott Fitos Péter, Rák Viki és a Cimbalon Trió közreműködésével. Az estét a Sound 4 Ever zenés szórakoztató programja zárta.

Németh Tímea felvételei

(Németh Tímea/Felvidék.ma)