Mi vagyunk az a korosztály, akiknek a gyermekei a 89-es forradalom idején születtek, illetve nőttek fel, ők voltak az első „demokratikus generáció”, akik mára már a harmincas éveikben járnak, karrierjük, családjuk van és hála Istennek nincs semmilyen gyermekkori élményük a kommunista elnyomásról, átverésről, de benne élnek a ma hazugságaiban, átveréseiben.
Mi vagyunk azok a szülők, akik 89-ben huszon/harmincévesen voltunk a rendszerdöntő fiatal generáció, az új erő, akik a pozsonyi, dunaszerdahelyi, komáromi, lévai, losonci, rozsnyói, kassai gimnáziumok és középiskolák magyar osztályaiban már a késő Kádár-korszak Magyarországának eseményeit ismerve, az ottani részleges szabadság levegőjét beszippantva, hatalmas és tiszta erővel indultunk a terekre, hogy egy jobb világot teremtsünk magunknak, a szüleinknek és a születendő gyermekeinknek.
Hinni a fényben,
hinni a jóban,
hinni a szépben,
a nap melegében.
(Holdfogyatkozás – részlet, Egri csillagok musical)
Mi vagyunk azok, akik talán sosem lesznek már nyugdíjasok, mert az állandóan változó „reformintézkedések” úgy viszik minden évben az orrunk előtt a nyugdíjkorhatár képzeletbeli célszalagját, hogy azt sose tudhassuk átszakítani. Miközben az állam abban a reménykedik, hogy majdcsak összerogyunk az utunkon és „idő előtt” elpatkolunk, nettó hasznot hozva így az állami költségvetésnek…
Mi vagyunk azok, akik fiatalon megélték a szocializmus összes baromságát, a katonaságot belülről ismerve azon röhögtünk részegen a városi kimenőkön, hogy ezt a szocialista hadsereget a zárórát üvöltöző csapos néni egymaga kiverné a hadállásaiból a pulton használt légycsapójával, mert annyira amatőr és hazug volt az alkoholista-kommunista tisztjeivel az élen.
Mi voltunk azok, akik tudtuk, mert láttuk, hogy mi a kommunista kádermunka és propaganda, hogy az egész olyan hatalmas hazugság, amiben senki sem hisz, de mindenki eljátssza benne a ráosztott szerepét.
Aztán a vállalati bulikon a sörbe dőlve röhögjünk egymáson, mert kínjában csak ez maradt a szocialista embertípusnak.
Tudtuk, mert láttuk, hogy ebbe a hazugságcunamiba vagy belepusztulunk vagy valami csoda folytán pusztulni fog a rendszer. És akkor pusztult, de abba most ne menjünk bele, hogy milyen (háttér)hatalomnak köszönhetően, s mi elhittük, hogy hozzájárultunk mi is a komcsi éra bukásához. És mi akkor elhittük, hogy akkor most rock and roll, és láncainkat ledobva politizálni kezdtünk, vállalkozni kezdtünk és szervezni kezdtük a magyar életünket.
Tisztelt olvasó, engedelmeddel, most kihagyom az elmúlt harminchárom év részletezését, és foglalkozzunk a jelen helyzettel.
Beszélgetve a generációm képviselőivel, szomorúan ki kell jelentenem, hogy elegünk lett ebből a bűzös posványból, amibe bele lettünk terelve 1989 óta.
Úgy érezzük, hogy mi mindent megtettünk, amit a lehetőségeink és a saját magyar elitünk engedett, hogy egy jobb magyar világban éljünk, de most már tűrhetetlennek tartjuk azt, ami a fejünk fölött történik.
Az, hogy az általunk annyira vágyott nyugati, európai (pff, micsoda vacak közhely!) életstílust sosem fogjuk elérni, mert becsaptak bennünket. Gyarmat lettünk, az egész Kelet-Európa a csicskaországok szerencsétlenkedő csoportosulása, amelyben a Nyugat által zsebből megvásárolt kesztyűbáb politikusok hülyítenek bennünket, tisztelet a 2010 óta kivétel Magyarországnak!
Nekünk még megvan a józan kelet-európai eszünk, akiket nem lehet már hülyíteni azzal az egyre maróbb szósszal, miszerint a szabad piac majd mindent megold, a gyenge állam a legjobb megoldás és hasonló liberális finomságok, mert amikor a francia viszi ki a profitot abból az ivóvízből, amelyet a saját anyaföldünkből az ő menedzsmentje ad a szánkba, akkor joggal kérdezzük: hát normális ez!?
Nekünk már azt sem lehet ezredszer is eladni évtizedeken át, hogy ha magyarra szavazol, akkor majd az a magyar mindent megold neked. Ezerszer elhittük, kampányoltunk, szervezkedtünk, részt vettünk, szavaztunk és közben minden negyedik magyar megszűnt a Felvidéken!
Nem vagyunk mi annyira hülyék, mint amennyire szeretnék, hogy legyünk és ma már tudjuk, hogy mindez miért történhetett, azért mert a felvidéki Őszödön is elhangzanak olyan titkos mondatok, hogy „közben egyébként nem csináltunk semmit!”
Hát éppen ezért jött el az idő, hogy ha már nyugdíjasok nem lehetünk, akkor legalább még egyszer tegyük hasznossá magunkat, ha már így elcsesződött az elmúlt 33 évünk, abban a megújult reményben, hogy hátha sikerül helyrehozni az összes tévedéseinket, hogy hitetleneknek hittünk és hagytuk, hogy minden az akaratuk szerint legyen.
Újra kezünkbe kell venni a dolgokat, nekünk, hatvanasoknak, együtt a gyerekeinkkel, mert a jövőnk a tét.
Elég ebből a mindent körülvevő posványból, elég a munkát mímelőkből, a konjunktúralovagokból, a mindannyiunkat becsapó rókaszeműekből!
Hé, urak, bárhol is vagytok, bárkik is vagytok, nem vagyunk hülyék, és még van annyi erőnk, hogy még egyszer rendezzük a sorainkat. Nincs más esélyünk, felvidéki magyarok!
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
