A D4R7-elkerülő építése (Fotó: roadtraffic-technology.com)

Ma délelőtt a közösségi hálón jelentette be a környezetvédelmi rendőrség, hogy vádat emeltek a D4R7 vállalat volt ügyvezetői ellen a pozsonyi elkerülő út ügyében, melynek építése során 9 millió eurós környezeti kárt okoztak. A rendőrségi nyomozás szerint a D4R7-es pozsonyi elkerülő út építési munkálatai alatt az illegális kavicskitermelés során a vádlottak több mint 600 000 tonna kavicsot bányásztak ki illegálisan, és több mint 80 000 tonna termőföldet távolítottak el a területről (Dénesdről), súlyosan károsítva, illetve megsemmisítve a helyi ökoszisztémát.

„A pozsonyi kapitányság környezetvédelmi rendőrei széleskörű nyomozást végeztek, melynek alapján 2022. 08. 12-én a Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze vádat emelt két természetes személy – J. J. B. S. (1973), M. H. (1967), valamint egy pozsonyi székhelyű jogi személy ellen, a környezet veszélyeztetésének és károsításának bűntette miatt” – tájékoztatott a rendőrség pénteken a közösségi hálón. A szakértők mintegy 8,7 millió euróra becsülték az okozott kárt. Amennyiben bebizonyosodik a vádlottak bűnössége, akár 10 év börtönbüntetésre is ítélhetik őket – közölte a rendőrség.

Az Aktuality.sk információi szerint a német Michael Heerdtről és a spanyol Juan José Bregel Sernaról lehet szó, akik korábban az autópálya és az elkerülő út építésével foglalkozó D4R7 építőipari vállalat ügyvezető igazgatói voltak.

„A környezetvédelmi rendőrök megállapításai szerint ezek a személyek a 2018-ban a Szenci járásban, Csallóköz védett vízgazdálkodási területén a vonatkozó jogszabályok megsértésével környezetkárosítást okoztak”

– állítja a rendőrség.

A vádlottak a vonatkozó jogszabályok megsértésével több mint 600 000 tonna kavicsot bányásztak ki illegálisan, és több mint 80 000 tonna termőföldet távolítottak el a területről (Dénesdről).

„Az érintett területen a kavicssóder bányászata során két különálló, mély gödröt hoztak létre, egészen a talajvízszintig terjedő mélységben. A talajfelszín eltávolítása és a kavicssóder kitermelése következtében a tájkép, a domborzat és a területre jellemző ökológiai stabilitás rendszere súlyosan sérült, illetve megsemmisült. Az ökoszisztémák természetes funkciói is jelentősen károsodtak” – tette hozzá a környezetvédelmi rendőrség.

SZE/Aktuality.sk/Szlovák Rendőrség