A visegrádi Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa rendezésében rendhagyó történelmi előadásra került sor augusztus 28-án, vasárnap délután a nyitracsehi kultúrházban. A vezekényi csata 370. évfordulója alkalmából az egybegyűlteknek nemcsak többszörös élményben, hanem lelki megújulásban is lehetett részük.
A térség két előadója, Puchovszky Molnár Katalin és Földessy László a Zoboralja himnusza zenéjével és szívszorongató szavaival már a bevezetőben ünnepélyesebbé tették a rendezvényt.
Ugyanakkor már ennek a mozzanatnak is volt történelmi tartalma, mert, ahogy azt a műsorvezető elmondta, a XVII. században gróf Forgách Ádám újvári főkapitány a „ghymesalji“ jelzőt használta, amikor arról panaszkodott, hogy a török martalócok feldúlták a vidéket.
Erről is értekezik Csámpai Ottó „ A hősök nem halnak meg” című könyve, amely az évforduló kapcsán jelent meg a budapesti Püski Kiadónál.
A könyvhöz ajánlást írt ft. mons. Orosch János nagyszombati érsek és előszóval illette J. Újváry Zsuzsanna történész, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, aki a helyszínem a történettudós szemszögéből méltatta a könyv tárgyilagos és színes tartalmát és a szerző elkötelezettségét nemzetünk elfeledett történelmi eseményeinek feltárása iránt.
Ezek után már a könyv szerzője irányításával folytatódott a rendezvény: a hallgatóságot, amely alig fért be terembe, egy olyan különleges időutazásra vitte, amelyben csaknem fizikai részesei lehettek a török elleni csatározásnak. A sok színes vetített kép, a csatazaj, Béke Csaba előadóművész töröksípjának hangja, korabeli versek, mind hitelesen felidézték a csata egyes mozzanatait és győzelmes kimenetelét, amelyben ugyanakkor benne volt tragikum is.
A vezekényi csatában Forgách Ádám újvári főkapitány vezényletével közel ezer keresztény magyar harcos csúfosan megverte a csaknem négyszeres túlerőben lévő török sereget.
A győzelemért azonban a magyaroknak nagy árat kellett fizetniük. Az Esterházy család nyolc tagjából, akik katonai kísérettel csatlakoztak a keresztény harcosokhoz, négyen – László, Tamás, Gáspár és Ferenc – elestek a csatában.
A könyv, amint azt az alcíme – Négy Esterházy egy hullása – sugallja, nekik is méltó emléket állít. De a könyv szerzője még egy nagyon fontos mozzanatot domborított ki előadása során – az Esterházy család küldetését nemzeti történelmünkben. Meg voltak ugyanis győződve arról, hogy küldetésük értelmesen közvetíteni a nemzet és az uralkodó ház között. Ez még akkor is igaz, ha a család tagjai közül néhányan valóban „rossz” oldalra álltak és kiszolgálták a Habsburg-házat.
A történelmi időutazást követő ünnepi fogadás már inkább a könyv szerzőjének szólt, aki néhány héttel ezelőtt töltötte be 70. életévét, kiemelve elhivatottságát a térség nemzeti sorskérdései iránt.
Ft. Kiss Róbert atya, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke, aki a szerző barátjaként vett részt a rendezvényen, a baráti beszélgetés során felidézte a Nagyszombati Egyetem magyar diákjaival szervezett magyar szentmiséket és baráti találkozókat. További vendég volt Babakumar Khinayat, aki felesége társaságában több ezer kilométer távolságból, Kazakisztánból érkezett, pohárköszöntőjében kitért a könyv szerzőjével való találkozás körülményeire és dombráján adott elő néhány keleti dalt.
A harci esemény színhelyéhez, a nagyvezekényi oroszlánszoborhoz tett zarándoklat tovább erősítette Csámpai Ottó könyvének tartalmát. A zarándoklat résztvevői a „nemzeti énekként” ismert Boldogasszony Anyánk éneklése közben gyalogoltak, magasra emelve a nemzeti és történelmi zászlókat.
A szobornál, ahol már a helyi érdeklődők várták a menetet, Kiss Róbert atya vezetésével imaáhítat és koszorúzás mellett lerótták kegyeletüket a hősi halottak emléke előtt. A könyv szerzője a rendezvény drámai hangvételű zárszavában újra feltette a nagyon fontos erkölcsi-etikai kérdést, hogy századunk ifjúsága feláldozná-e az életét akkor, amikor a hazát, a nemzetet, a szüleiktől örökölt hitet és a nagyszüleik által őrzött ősi hagyományt, az őseik nyelvét és kultúráját kellene megvédeni? Ennek a kérdésnek a felvetése azért is fontos, mert az emberiség előző történelmi fejlődéséből két dologról teljesen bizonyosak lehetünk – az emberek mindig viseltek háborúkat és ezeket csak akkor élték túl, ha voltak hősök, mint a négy Esterházy ifjú, aki feláldozták életüket a nemzet jelenéért és jövőjéért.
Az ünnepi megemlékezés Földessy László szavalatával és nemzeti imánk eléneklésével zárult.
(Hajdú Mária/Felvidék.ma)
