(Fotó: Zuzana Čaputová, facebook)

Zuzana Čaputová államfő mérlegelni fogja az új miniszterjelölteket, ugyanakkor nem látja értelmét a kormányválság okozta jelenlegi agónia elnyújtásának. Eduard Heger kormányfőtől várja azoknak a jelölteknek a listáját, akik a leköszönő SaS-es miniszterek helyébe léphetnek. Hangsúlyozta: a kormánynak működnie kell, s végre nem a saját, hanem az ország problémáival foglalkoznia.

„Először is: csak azután fogok dönteni, hogy megkapom a lemondásokat, ami valószínűleg megtörténik. Elsősorban a megüresedő négy posztra javasolt jelöltek listáját kell megkapnom a kormányfőtől” – mondta az államfő. Kijelentette: miután hazatér egy régóta tervezett szolgálati útról, ez a kérdés prioritást fog élvezni.

Richard Sulík gazdasági miniszter lemondásával kapcsolatban elmondta, hogy az OĽaNO feltételeit bizonyos mértékig abszurdnak tartja.

„Országunk nehéz helyzetben van, és Szlovákiára nagy megpróbáltatások várnak. Működőképes kormányra van szükség. Elég abszurdnak tartom azt az elképzelést, mely szerint az OĽaNO képviselői által kritizált miniszternek az OĽaNO felszólítására kellene a kormányban maradnia. A kormánynak működnie kell és együtt kell működnie, hogy végre ne a saját, hanem az ország problémáival foglalkozzon”

– hangsúlyozta arra a kérdésre válaszolva, hogy elfogadja-e a gazdasági miniszter lemondását.

Az államfő emlékeztetett: még a múlt héten felszólította a kormányfőt, hogy hétfőn zárjanak le minden ellentétet és egyezkedést.

A kormányválság több hete húzódik, az SaS Igor Matovič OĽaNO-elnök távozását követeli, az OĽaNO ezt elutasítja. Az SaS-es miniszterek beharangozott lemondásának napján az OĽaNO javaslatcsomaggal érkezett a kormányülésre, bejelentése szerint, ha az SaS elfogadja azt, Matovič távozik. Az SaS kész tárgyalni a javaslatokról, de csak Matovič lemondása után – jelentette be Sulík, és azt is közölte, hogy ő már benyújtotta a lemondását.

(TASR/Felvidék.ma)