Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

A magyar kormány a válság idején sem engedi el a jelenlegi országhatárokon kívüli magyar vállalkozók kezét – sőt, különösképpen most nem. Idén első alkalommal kerül sor ugyanis a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Baross Gábor Alapítvány szervezésében, a Design Terminal szakmai partnersége mellett a Felvidéki Gazdasági Fórumra, amely a tartalmas programokkal és azok mellett lehetőséget biztosít a vállalkozókat érintő aktuális kérdések, problémák megvitatására, a közös megoldáskeresésre. 

A magyar nemzetpolitika a 2010 óta fennálló kormányzat mondhatni egyik „leglátványosabb” sikerágazata, felsorolni is nehéz – ha nem lehetetlen – volna azokat a programokat, beruházásokat és egyéb kezdeményezéseket, melyek ebben a körben valósultak meg a mögöttünk hagyott békeévekben. Kezdve a magyar állampolgárság visszaadásától mint „origótól”, az óvodafelújításokon át az élet legkülönbözőbb területeit érintő programokig.

De talán soha nem volt még annyira életbevágóan fontos a magyar nemzetpolitikának az az eleme, amely bár eddig is hangsúlyozottan jelen volt, de a jelentőségét most látjuk csak igazán: és ez pedig a határon túli magyar vállalkozások támogatása.

Hogy ez mennyire kulcseleme a magyar nemzetpolitikának, sőt, a hosszú távú nemzetstratégiának, semmi sem bizonyítja jobban, minthogy az összes idegszálával mozdult rá mind a szlovák, mind a román politika. 

Nos, a szeptember 22-én a komáromi Tiszti pavilonban megvalósuló fórum is ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy a  jelenlegi válságos időszakban segítséget nyújtson a magyar vállalkozóknak.

Milyen stratégiával készüljünk a válságra? – címmel tart például előadást Porkoláb Imre, az MCC Flow Kutatóintézet vezetője, Lehetőségeink a válságban címmel Bindics Zsolt, a Greencoop Hungary Kft. elnöke. A „válságállóság” az előadásokon túl kerekasztal-beszélgetések témája is lesz, de egy nemkülönben fontos téma is terítékre kerül: Mire jó a kapcsolati tőke? címmel Gundel Takács Gábor Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, sportriporter, kommentátor tart előadást. Szintén előad a fórumon Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója.

Köszöntőt mond Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint Forró Krisztián a Szövetség elnöke.

A részletes program ITT tekinthető meg. 

A Felvidéki Mentorprogram folytatásaként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Baross Gábor Alapítvány szervezésében, a Design Terminal szakmai partnersége mellett megvalósuló fórumra

2022. szeptember 22-én, 10 órai kezdettel kerül sor a Tiszti pavilonban, Komáromban. A részvétel regisztrációhoz kötött, melyet ITT lehet megtenni.

szd/Felvidék.ma