Fotó: SITA

Tűz ütött ki a pozsonyi Lumiére moziban kedden reggel. Štefan Koči, a pozsonyi  tűzoltó- és mentőszolgálat szóvivője megerősítette a hírt a TASR hírügynökségnek. Az esetről a noviny.sk tájékoztatott.

A szomszédos épületben működő munkaügyi minisztérium alkalmazottai jól vannak. Nem sokkal reggel 7.30 után jelentették, hogy tűz ütött ki a Kórház (Špitálská) utcai mozi raktárában.

„Amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a mozi helyiségei már tele voltak füsttel. A tűzoltók megkeresték, honnan jön a füst, és ellenőrizték a munkaügyi minisztérium épületét” – közölte a tűzoltóság szóvivője.

A minisztérium dolgozóit evakuálták, az épületben kikapcsolták az áramot. Koči tájékoztatása szerint a tűzoltók ventilátorral szellőztették át a füsttel megtelt helyiségeket, és szakértőt hívtak a helyszínre.

Több mint 20 tűzoltó dolgozott az épületben. „A tűzvédelmi rendszer időben reagált, és az épületben dolgozókat biztonságban evakuálták” – közölte a munkaügyi minisztérium sajtóosztálya, és megköszönte a tűzoltók segítségét.

(TASR/Felvidék.ma)