Kiállítás az ipolysági római katolikus templomban (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Szeptember első napjaiban az ipolysági Szűz Mára mennybemenetele templom ad otthont a Légy hű mindhalálig – a hitvalló egyház magyar mártírjai elnevezésű kiállításnak. A Nemzeti Emlékezeti Bizottság által létrehozott panelkiállítás a kommunista időszak mártír hitvallóinak állít emléket.

A közel kéttucatnyi panelen római katolikus, görögkatolikus, református és evangélikus meghurcolt lelki vezetők és egyházi személyek életútját követhetik végig az érdeklődők.

A panelkiállítás részlete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint a kísérőszövegben olvasható: „A kiállításunkon olyan itthoni és határon túli magyar papok, lelkészek, világi vezetők példáit idézzük fel,

akik háborúságot szenvedtek az igazságért, akiknek életük árán is volt hitük és bátorságuk szembeszállni a kommunizmus erőszakos hazugságaival.

Példát adnak számunkra hivatásuk gyakorlásában, hősies bátorságukban, töretlen akaratukban, végsőkig való kitartásukban.”

Közel kéttucatnyi panelen mutatják be a mártír lelki vezetők életét (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint fogalmaznak, a hithez való ragaszkodás tanúságtétele a meghurcolt lelki vezetők mártíromsága. A kommunizmus elméleti és gyakorlati kidolgozói már a kezdetektől ellenségesen viszonyultak a keresztyén egyházakhoz, a valláshoz és általában a mélyebb értelemben vett hithez. Eleinte írásokban támadták, majd a hatalomátvételt követően burkolt vagy nyílt erőszakot alkalmazva üldözték az egyházakat.

Magyarországon 1945 után kezdődött el a harc a történelmi egyházak ellen. A kommunisták ravasz taktikákkal lépésről lépésre haladva hajtották végre a politikájukat. Fokozatosan feloszlatták az egyházi intézményeket és szervezeteket. Államosították az egyházi tulajdont, a lelki vezetőket pedig meghurcolták.

Hitet erősítő, értékadó a tárlat (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az egyházak azonban túlélték a diktatúrákat. „Az igazságban élni az emberi méltóság alapja, még akkor is, ha az drága árat kíván” – idézik fel végül Jerzy Popieluszko atya, lengyel vértanú pap gondolatait a bevezetőben.

Mint Lancz Roland, a diószegi Pannónia Polgári Társulás elnöke, a tárlat felvidéki szervezője elmondta, Felvidék-szerte több helyen mutatták már be a kiállítást, s mindenütt templomok adtak otthont a tárlatnak.

A kiállítás célja, hogy a rohanó és fokozatosan értékét vesztő világunkban az emberek érzékeljék, hogy mi mindent kellett átvészelniük a lelki vezetőinknek.

Felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül elmondható, hogy minden történelmi egyház egyformán szenvedett a 1945 utáni rendszerben.

Részlet a tárlatból (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A tárlat ismerteti mások mellett Brenner János pap, Boldog Apor Vilmos győri megyéspüspök, Gáspár Gusztáv egyházi író, Gulyás Lajos református lelkész, Gachal János református püspök, Csaba Gyula evangélikus lelkész, Boldog Romzsa Tódor görögkatolikus püspök, Kriszten Ferenc Rafael OFM ferences szerzetes életét.

Ipolyságon szeptember 11-ig látható a vándorkiállítás. Kísérőrendezvényként Soós Viktor Attila tart vetítéssel egybekötött előadást a szeptember 10-ei, kora esti misét követően.

Az ipolysági Szűz Mária mennybemenetele templom belseje (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ezzel kapcsolatban Lancz Roland portálunknak elmondta: minden kiállítási helyszínen szerveznek ismeretterjesztő előadást a tárlat szerkesztőjének tolmácsolásában. A hitet erősítő kiállításból életünk végéig meríthetünk – fogalmazott a felvidéki szervező.

Ipolyság után Ógyallára, onnan pedig Szőgyénbe vándorol az értékőrző, hitmélyítő paneltárlat. Az ipolysági kiállítás az Ipolysági Római Katolikus Plébániahivatal, a Pannónia Polgári Társulás, illetve a Nemzeti Emlékezeti Bizottság együttműködésével jött létre.

Minden panel egyedi hitvalló sorsot ábrázol (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)