(Fotó: HE/Felvidék.ma)

Nem eredményezett jelentős megtakarítást a két választás összevonása – véli Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért és népszavazásért felelős osztályának vezetője. A rendőrség viszont helyesli a döntést.

„Nem hinném, hogy komoly költségmegtakarításról beszélhetnénk” – jelentette ki a vasárnapi választási sajtótájékoztatón Chmelová.

Külön kiadást jelentett ugyanis a speciális módon történő szavazás és a választási bizottságok tagjainak jutalmazása.

„A választási bizottságok tagjainak jutalmazása most még egyszer akkora összeget tesz ki, mint a korábbi választásokon” – mutatott rá, de hozzátette, hogy pontos számokat csak a költségek összegzése után lehet mondani.

Viszont Damián Imre, az országos rendőrfőkapitány helyettese szerint a rendőrség részéről kisebbek a költségek. Elmondta, a választás idején 4000 rendőr ügyelt a biztonságra, és így nem kell kétszer szolgálatba állítani őket.

Ladislav Orosz, a központi választási bizottság elnöke szerint előnyei és hátrányai is vannak az összevonásnak,

és az államfőválasztás, valamint az európai parlamenti választás közös lebonyolítását nem támogatná.

„Minden választásnak megvan a maga célja, értelme, és az összevonással ebből valami háttérbe szorul” – jelentette ki Orosz.

Annak kapcsán, hogy több helyen sorakozniuk kellett a választóknak, Chmelová megjegyezte, hogy a települések feladata volt elegendő szavazófülkéről gondoskodni. „A belügyminisztérium annyit küldött, amennyit rendeltek” – mondta, de hozzátette, hogy ezt nehéz előre megsaccolni, és a szavazóhelyiségek kapacitása is véges.

„Ez is az egyik tanulsága az összevont választások lebonyolításának. Nagyobb szavazóhelyiségekre van szükség, hogy egyszerre több fülkében lehessen kitölteni a szavazólapokat” – tette hozzá.

Orosz elmondta, körülbelül 80 kampánycsendsértésről érkezett hozzájuk bejelentés, ezek megvizsgálását követően értékeli ki részletesebben a központi választási bizottság a szavazás lebonyolítását.

(TASR/Felvidék.ma)