Az Ipolysági Városi Könyvtár adott otthont a magyra vers ünnepének (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A hagyományokat követve a Sajó Sándor születésnapjához, s egyben a magyar nyelv napjához igazítva szervezte meg a Palóc Társaság a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat című magyar vers ünnepet. A november 11-én az Ipolysági Városi Könyvtár épületében tartott eseményen huszonegy szavaló vett részt.

„A magyar vers ünnepét a kétezres évek elején szerveztük meg első alkalommal Ipolyságon, Sajó Sándor szülőhelyén” – kezdte rövid köszöntőjét Z. Urbán Aladár, a verseny főszervezője, a Palóc Társaság elnöke. Mint hozzátette: Sajó Sándor születésnapja egybeesik a magyar nyelv napjával (november 13.).

Z. Urbán Aladár (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Jelezte: a magyar vers napját két év kényszerpihenő után 2019-et követően idén tudták újra megszervezni.

A Felvidékről és az anyaországból összesen 21 szavaló jelentkezett.

Versenyző érkezett többek között Deákiból, Ipolybalogról, Ipolynyékről, Palástról, Szentpéterről valamint az ipolysági alap– és középiskolákból.

Zsóka Szilárdka (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Zsóka Szilárdka, az Ipolysági Városi Hivatal kulturális osztályának vezetője  nyitotta meg a seregszemlét. Köszöntőjében a magyar nyelv tisztaságának megőrzésére hívta fel a figyelmet.

Idén is két verssel érkeztek a szavalók. Egy kötelező Sajó Sándor vers mellett szabadon választott magyarságverset adtak elő. A szavalókat a Patakiné Kerner Edit, Garamvölgyi Andrea, Andó Ákos valamint Csábi István összetételű bírálóbizottság értékelte.

Garamvölgyi Andrea, Patakiné Krener Edit, Csábi István és Andó Ákos (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint Csábi István, a bírálóbizottság elnöke nyitányként elmondta:

nagy szeretettel és nyitott szívvel hallgatják meg a versmondókat.

Délután a versünnep résztvevői megkoszorúzták az ipolysági római katolikus templom előtt álló Sajó Sándor mellszobrot. Itt Kapusník Csaba, a reflex.sk főszerkesztője mondott beszédet.

Csábi István szól a szavalókhoz (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Belányi Gyula daltulajdonos megzenésített Sajó-verseket adott elő. Majd a könyvtár falai között tartották meg a szavalóverseny értékelését.

A bírálóbizottság szakmai döntése alapján az alapiskolások kategóriájában első helyezést ért el Rádi Mátyás (Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola – Ipolyság); második lett Gazdag Réka (Palásthy Pál Egyházi Alapiskola – Palást); harmadik helyezést szerzett Bukovszky Borbála (Kossányi József Alapiskola – Szentpéter).

Koszorúzás és megemlékezés a Sajó Sándor mellszobornál (Fotó. Majoroš Moys Magdolna)

Emellett különdíjban részesült Hohler Dávid (Palásthy Pál Egyházi Alapiskola – Palást) és Danič Dávid Károly (Deáki Alapiskola).

A középiskolások kategóriájában első helyezést érdemelt ki Balga Erik (Szondy György Gimnázium – Ipolyság), második lett Rádi Sarolta (Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola – Ipolyság); a harmadik helyezést Viczencz Márk (Szondy György Gimnázium – Ipolyság) szerezte meg.

Az alapiskolás kategória díjozttjai és különdíjazottja (Fotó. Majoroš Moys Magdolna)

Ebben a kategóriában is adtak át különdíjakat, melyeket Bóna Sára és Viczencz Máté (mindketten Szondy György Gimnázium – Ipolyság) vehetett át.

Az eredményhirdetést követően Z. Urbán Aladár átadta Patakiné Kerner Editnek a Palóc Társaság tiszteletbeli tagjává fogadásáról szóló emléklapot.

A középiskolások díjazottjai és különdíjazottja (Fotó. Majoroš Moys Magdolna)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)