Csapatunk pipaccsal (Fotó: Mészáros Magdolna)

A felsőszeli Széchenyi István Alapiskola és Óvoda mellett működő Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat tagjai november 11-én 11 óra 11 perckor meggyújtották az emlékezés gyertyáit a helyi temetőben levő katonasírnál és elhelyezték a pipacsokból készített koszorút.

A rövid megemlékezésen részt vett a 72. sz. Szent Lőrinc Cserkészcsapat egyik vezetője, Göndör Gergely, Végh Piroska, a Csemadok helyi szervezetének alelnöke és Dömötör Béla, akinek felmenői közül sokan életüket áldozták az I. világháborúban.

A felfedezők nevében Mészáros Magdolna idézett Vágány József A magyar hősök emlékünnepén című verséből:

„Bátrak voltak, hősök lettek,
Hű fiai magyar népnek,
Áldozatként mind elvesztek,
De szívünkben továbbélnek!
Ők a hazáért elesett
hős magyar honvédek!”

Majd röviden ismertette az emléknap kialakulásának körülményeit, azt, miért éppen pipacs a jelképe a katonák hősiességének. Végül a „soha többet háborút” kívánsággal fejezték be a megemlékezést.

A Szózat eléneklése főhajtás volt az értelmetlen háborúk áldozatai előtt.

(Mészáros Magdolna/Felvidék.ma)