Illusztráció (pixabay.com)

A kormány segít az önkormányzatoknak megbirkózni az energetikai válsággal – jelentette ki Eduard Heger kormányfő az önkormányzatok képviselőivel folytatott tárgyalások után. Árplafont vezetnek be az önkormányzatok számára, az elektromos áramnál megawattóránként 199 eurót, a földgáznál megawattóránként 99 eurót. Az árplafon feletti költségek 80 százalékát kifizeti az állam, a segítség minden önkormányzatra vonatkozik.

Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a segítségnyújtás feltétele a jövő évi állami költségvetés parlamenti elfogadása.

A kormányfő elmondta, a segítségnyújtási séma minden önkormányzati szervre vonatkozik. „Olyan megoldási javaslattal álltunk elő, amelynek köszönhetően az önkormányzatok megbirkóznak a következő fűtési szezonnal” – jelentette ki Heger.

Jozef Viskupič, a megyei önkormányzatokat tömörítő SK8 elnöke, Nagyszombat megye elnöke megerősítette, hogy sikerült megállapodni, és az energia-árplafon megtakarítást jelent az önkormányzatoknak.

„Így nyugodtabb légkörben kiszámíthatóbb költségvetési terveket állíthatunk össze”

– mondta Viskupič. Hozzátette, hogy a segítségnyújtást egészen júniusig ki lehet terjeszteni, ez az energiaárak alakulásán múlik.

Branislav Tréger, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke, Liptóújvár  polgármestere szerint a megállapodásnak köszönhetően időben el tudják fogadni az önkormányzatok a jövő évi költségvetésüket.

„Nagyon nagy segítséget jelent az, amiben ma megegyeztünk”

– szögezte le Richard Rybníček, a Szlovákiai Városok Uniójának elnöke, Trencsén polgármestere. Bár nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, de bízik benne, hogy a segítségnek köszönhetően sikerül megbirkózniuk vele.

A kormányfő azt is közölte, hogy a kormány a háztartásoknak is segítséget nyújt az energetikai válság miatt, és biztosítja számukra az energia-árplafont a jövő évre.

(TASR)