Vízkeleten a karácsonyi ünnepvárást több hagyományőrző közösségi rendezvény gazdagítja, ahol a Csemadok helyi szervezetének szervezésében elevenítettük fel a Luca-napi kotyolás szokását.
A magyar néphagyomány e napjához számtalan népszokás, hiedelem, tilalom, varázslat, szerelmi és időjóslás fűződik. Falunk fiataljai az idősebbekkel együtt fehér lepelbe burkolódzva elevenítették fel a Luca-napi szokásokat.
Bár kapuajtókat nem cseréltek ki, a gazdák szekerét sem szedték szét az éj leple alatt, és nem vitték fel összerakni a padlásra; de nagy zajt keltve űzték el a „tüzes seprű szörnyetegeit” és minden rosszat falunkból. Luca-napi rigmusokkal varázsoltak szaporaságot, szerencsét és bőséget a házak lakóinak. Segítő szándékuk minden alkalommal meghallgatásra talál az égieknél is, mivel a zord szeles, esős napok közepette a lucázás idejére gyönyörű tiszta időt kapnak!
A lelkes csapathoz ez alkalommal is óvodások és még kisebbek csatlakoztak, hogy magukba szívják az elkövetkezendő időkre a vidám alakoskodás hangulatát, az éneklés örömét, a tréfás mondókákat, melyekkel megvarázsolják a tyúkokat és a jószágot:
„Ennek a gazdának annyi disznaja legyen,
hogy egyik ólból kifusson, a másikba befusson,
és a harmadikba is jusson!Ennek a gazdának akkora disznaja legyen, mint egy ház!
…akkora szalonnája, mint a mestergerenda!
… annyi zsírja, mint kútban a víz!
Ennek az asszonynak annyi tojása legyen, mint földön a köles!”
A jókívánságokért cserébe a kotyolók kértek egy kis alamizsnát. Amennyiben a gazdák és a gazdasszonyok megtagadták a termékenységet és bőséget varázslók jussát, azok átkok özönét zúdították rájuk:
„Ha nem adtok gyümölcsöt, levágom az üstököt!
Ha nem adtok almát, levágom a bajszát!
Ha nem adtok szalonnát, levágom a gerendát!”
Senki nem kívánta a jelenlevők között, hogy az átok megüljön rajta, így hát bőségesen megrakták a lucázók kosarait mindenféle jóval – gyümölccsel, pogácsával és finomságokkal. Körútjuk utolsó állomásától a gyerekek – habár a tél hidege pajkosan megcsípte az orrukat és orcájukat –, maskarázva tették meg útjuk hátralevő részét a helyi kultúrházba, ahol meleg teával és finom harapnivalóval várták őket a szervezők.
A begyűjtött jutalmat igazságosan elosztották egymás között, majd nagy érdeklődéssel hallgatták a felnőttek „meséit” a régi ünnepi szokásokról és jóslásokról. Megtudták, hogyan készült és mire használták a Luca székét. Egy kis tálkába a Borbála-napi cseresznyeág mellé a gyerekek Luca-búzát vetettek, melyet sok szeretettel adtak át Kozma Géza Csemadok-alelnöknek – gondozásba, s reménykedve várva, hogy karácsony napjára a cseresznyeág virágba borul és az új búza szárba szökken, termékenységet, gazdagságot, egészséget, boldogságot hozva az embereknek. A Luca-búza az adventi oltár és a karácsonyi asztal ékessége, zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését hirdeti, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezi.
Hálás köszönetünket fejezzük ki az alsószeli Szomolai házaspárnak e szép ünnepköszöntő rendezvény levezetéséért, továbbá a helyi önkéntes tűzoltóknak, hogy felügyelték biztonságunkat! Köszönjük a Csemadok helyi alapszervezetének szervező-segítő munkáját; és végül, de nem utolsósorban Kubík Roland polgármesternek a támogatást!
Sok szeretettel küldjük minden kedves olvasónak a vízkeleti lucázók jókívánságait:
„Adjon Isten bő bort, bő búzát,
léleküdvösséget,
országunkra csendes békességet! “
(Marafkó Mónika/Felvidék.ma)
