Fotó: aktuality.sk

A január 21-én tartandó népszavazás eredményeit a Szlovák Statisztikai Hivatal elektronikus úton dolgozza fel összesen 50 munkahelyen. A referendum éjszakáján ezeken a munkahelyeken 530 ember dolgozik majd, akik munkáját 420 számítógép és 240 nyomtató segíti. Erről a a Szlovák Statisztikai Hivatal tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hozzátéve, hogy ugyancsak elektronikusan dolgozzák fel az 5761 szavazókörzet jegyzőkönyveit is.

„Az összegzéseket végző munkahelyeken minden egyes területi szavazókörzet adatait feldolgozzák” – ismertette a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke, Peter Peťko. Hozzátette, hogy a legnagyobb mennyiséget, 339 választókörzet adatait Pozsonyban összesítik.

„Ugyanakkor több mint 200 választóhelyiség adatait összegzik például Nyitrán, Zsolnán, Rimaszombatban és Eperjesen” – folytatta. Több mint 160 választókörzet eredményeit dolgozzák fel Kassán, Privigyén, Nagymihályon, Trencsénben, Zólyomban és Homonnán. Ellenkezőleg, a legkevesebb, 50 választókörzetet nem meghaladó adatot összegeznek Alsókubinban, Vágsellyén és Rózsahegyen.

A referendum eredményeinek és az összes választási bizottság jegyzőkönyveinek feldolgozása tavaly ősz óta kötelezően elektronikus úton történik az úgynevezett integrált választási információs rendszeren keresztül.

„A feldolgozási folyamat teljes digitalizációjának pozitívuma a jegyzőkönyvek és a folyamat színvonalának javulása, a hibák előfordulásának csökkenése és az összegzés gyorsabbá válása” – állítja Peťko.

A szavazásra jogosult lakosság a népszavazás során véleményt nyilváníthat arról, egyetért-e azzal, hogy a választási időszak lerövidíthető legyen népszavazással vagy a parlament döntése alapján, melyhez alkotmánymódosításra van szükség.

A népszavazást a Smer-SD kezdeményezte további ellenzéki pártokkal.

Fico a népszavazáson való részvételre szólította fel a közjogi méltóságokat

A három legfőbb közjogi méltóságnak részt kellene vennie a népszavazáson, hogy megmutassák, tisztelik ezt az intézményt és a nyilvánosságot – jelentette ki Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke. Azt állítja, a népszavazás az egyetlen lehetőség az előrehozott választás kihirdetésére, mert a parlamentben nincs meg az akarat az ehhez szükséges alkotmánymódosításhoz. Megjegyezte, ha sikeres lesz a referendum, már júniusban választást lehet tartani, mivel 90 helyett 76 parlamenti képviselő szavazata is elegendő lesz ennek jóváhagyásához.
„A három legfőbb közjogi méltóság köteles tiszteletet tanúsítani a nyilvánosság és a népszavazás intézménye iránt” – jelentette ki Fico, aki szerint a referendum a demokrácia közvetlen gyakorlásának legmagasabb formája. Felszólította az államfőt, továbbá Boris Kollár (Sme rodina) házelnököt és Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfőt, hogy „fejezzék be a nevetséges játszadozásaikat” és menjenek el szavazni.
A Smer-SD elnöke szerint az államfő becsapta a választókat. Szerinte nemrég még azt állította, hogy ha január 31-ig nem fogadja el a parlament az alkotmánymódosítást és nem hirdeti ki a júniusi előrehozott választást, hivatalnokkormányt nevez ki. Szerdai, január 18-i nyilatkozata, hogy elfogadhatónak tartja a szeptemberi előrehozott választást is, Fico szerint azt jelenti, hogy eltűri „ezt a működésképtelen, szétesett kormányt”.
Fico arra is rámutatott, hogy a kormánykoalíció szerdán nem egyezett meg semmiben, továbbra sem tudni, mi szerepelne az alkotmánymódosításban. „Elképzelésük sincs arról, mikor lehetne a választás” – jegyezte meg. Szerinte az alkotmánymódosítás kapcsán a koalíció vagy olyan megoldást fog javasolni, ami elfogadhatatlan az ellenzék számára, vagy olyan helyzetet teremt, hogy ne legyenek meg a szükséges szavazatok. A Smer-SD továbbra is ragaszkodni fog a júniusi választáshoz, és ahhoz, hogy az Alkotmányba bekerüljön, hogy ez népszavazás útján is elérhető.
Fico Richard Sulík SaS-elnököt is bírálta, aki kijelentette, azért lenne jobb a szeptemberi előrehozott választás, mert a bűnüldöző szervek addig lezárhatnák több ügy kivizsgálását.
A Smer-SD elnöke kijelentette, a koalíció nem tudott elbánni velük hivatalos úton, ezért kriminalizálni akarja őket.

 

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)