Zuzana Čaputová (Fotó: TASR)

Zuzana Čaputová államfő nem vesz részt az előrehozott választással kapcsolatos szombati (január 21.) népszavazáson. Mint mondta, így fejezi ki magánvéleményét, de tiszteletben tartja mindenki döntését a részvétellel kapcsolatban, csakúgy, mint magát a népszavazás intézményét. Megjegyezte, hogy a távolmaradás is véleménynyilvánítás. Az államfő álláspontjáról Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

Čaputová közölte, feltételezi, hogy távolmaradásának okai világosak.

„A népszavazás szervezői nyilatkozataikban sokkal inkább foglalkoztak azzal, hogy a politikai ellenfeleiket támadják, semmint magával a népszavazás témájával. Távolmaradásommal a magánvéleményemet fejezem ki, államfőként viszont minden szükséges lépést megteszek, hogy a parlament január végéig módosítsa az alkotmányt és ennek köszönhetően a legrövidebb reális határidőn belül sor kerüljön az előrehozott választásra”

– hangsúlyozta Čaputová.

Az államfő azt is leszögezte, tiszteli a népszavazás intézményét, mert ez az egyik lehetőség a kevés közül, amikor az állampolgárok közvetlenül nyilváníthatják ki a véleményüket konkrét kérdésekben. Mint mondta, az alkotmány szerint a referendum a demokrácia közvetlen gyakorlásának egyik formája.

„Ezért teljes mértékben tiszteletben tartom mindenkinek a döntését, aki részt vesz a népszavazáson. Ugyanakkor azt is el kell fogadnom, hogy az állampolgárok a távolmaradásukkal is kinyilváníthatják a véleményüket. Vagy a népszavazással, vagy pedig a szervezőjével kapcsolatban”

– tette hozzá az államfő.

(TASR/Felvidék.ma)