December 30-án, azon a gyászos napon, amikor Duray Miklóst elvesztettük az élők sorából, egy olyan írással emlékeztem ugyanitt rá, amely életművét Esterházy Jánoséval veti össze. Ezt néhány nappal később – jóval magasabb szinten – Molnár Imre Esterházy-kutató is megtette. Most arról az emberről szólok, aki mellett munkatársként – kisebb nagyobb megszakításokkal – több mint 30 évet eltölthettem.
A rendszerváltozás idején sorkatonai szolgálatomat töltöttem, 1991-nyarán egy álláspályázatot követően műszaki munkatársként, informatikusként kerültem az Együttélés politikai mozgalom központi irodájába, ahol Duray Miklós többek között két IBM XT számítógéppel várt rám. Akkor még egyben volt Csehszlovákia, Duray a Szövetségi Gyűlés képviselőjeként ideje nagy részét Prágában töltötte. Az Együttélés pozsonyi irodájának munkáját akkor Pogány Erzsébet, majd Duka Zólyomi Árpád koordinálták, az 1992-es parlamenti választások után pedig Dolník Erzsébet tette ezt. Sajnos, időközben már mindhárman távoztak az élők sorából.
Jó, hogy az M5 kétszer is leadta egymás után a Szabadság ára c. filmet, amely arra az igyekezetre is rámutatott, ahogy politikai ellenfelei Durayt próbálták félreállítani, lejáratni (aki meg akarja tekinteni, ma még itt megteheti).
Mert honnan indultunk? Egy példa ezt jól szemlélteti: Az Új Szó napilap 1992-ben meghirdette olvasói számára az „Év csehszlovákiai magyar embere” c. versenyét, itt Duray Miklós lett az első, második helyen pedig nem a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) elnöke, hanem annak frakcióvezetője Csáky Pál végzett, a harmadik lett Galán Géza színész és vállalkozó. Az első 10-be egyébként Duray mellett további hárman jutottak az Együttélésből, nevezetesen: Rózsa Ernő, Dobos László és Bauer Edit is (lásd a napilap 1992. december 22-i számának címlapját). Nem a díj a fontos, hanem ez is mutatja, hogy mit jelentett az Együttélés közvetlenül a rendszerváltozást követő években az itt élő magyarok számára.
A fent említett személyeken kívül Duray Miklós szellemi munkatársai között személyesen ismertem meg Gyurcsík Ivánt, Harna Istvánt, Kvarda Józsefet, Ladányi Lajost, Mihályi Molnár Lászlót, Gyurgyík Lászlót, Pázmány Pétert, Boros Zoltánt, Fuksz Sándort, Köteles Lászlót, Pásztor Istvánt, Szabó Olgát, Balassa Zoltánt, Batta Istvánt, Batta Attilát, Bajnok Istvánt, Komlósy Zsoltot, Szabó Rezsőt (utóbbi öten már elhunytak). Fontos megjegyezni, hogy a névsor korántsem teljes! A visszatekintéseknél azt is érdemes tudatosítani, hogy az Együttélés nyolc évének első felében a Magyar Demokrata Fórum (MDF) vezette kormány volt Magyarországon, majd jött az MSZP-SZDSZ négy éve, azaz az Együttélés második felében valóban kettős ellenzékiségben volt.
Ilyen körülmények között is az „önrendelkezés szelleme” szállta meg a pártot, Duray kidolgozta az ún. társnemzeti modellt, amely tulajdonképpen a Szlovákiában élő magyarság autonómia-koncepciója, amit a párt országos szervei is elfogadtak. Szinte párhuzamosan készültek az 1994. január 8-i komáromi nagygyűlés anyagai is. Komoly műhelymunka folyt tehát Pozsonyban a Prágai út 7. alatti székházban. Az Együttélés Országos Tanácsa és a kongresszusainak tárgyalásai több napon át tartottak. Emellett folyamatos volt Duray konzultációja a szórványban élő magyarság képviselőivel, beleértve a tengeren túl élő nemzettársainkat is.
Ilyen előzmények után jött létre 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja, amelynek az MKDM és az MPP mellett tulajdonképpen az Együttélésbe való beolvadása után – tehát közvetve – a Popély Gyula vezette Magyar Néppárt is részese volt.
Duray nap mint nap hosszú órákat töltött a számítógép előtt. Nem csak a társadalmi folyamatokra figyelt, hanem a világban zajló műszaki fejlődésekre is.
Szlovákiában először az Együttélésnek volt saját oldala az interneten, és ugyancsak Duray az első olyan felvidéki magyar politikus, aki honlappal is tájékoztatta közösségünk tagjait.
Duray az Együttélés léte alatt nem írt könyveket, pártelnöki teendői, valamint a sűrű belpolitikai és nemzetpolitikai történések miatt erre ideje sem volt. Az MKP megalakulása már más korszak volt, 1999-ben jelent meg Duray Önrendelkezési kísérleteink c. könyve, amely az Együttélés munkájáról ad számot. Duray ennek szerkesztésére engem kért fel, ehhez előbb az is kellett, hogy azt a Méry Gábor nevével fémjelzett kiadó megjelentesse.
Ezután sorra jöttek a Duray-könyvek. Közösségünk közírójáról – ha lehet – inkább egy külön cikkben szólnék később, ugyanis Duray nem csak a politikai életben, hanem tollforgatóként is nagyon jelentős életművet hagyott hátra.
Az újonnan megalakult MKP irodájában csak néhány hónapig maradtam, Duraytól úgy köszöntem el, ha ismét meghatározó szerepe lesz a pártban, talán még itt is dolgozhatunk együtt, de addig is, ahol lehet, szívesen segítem. Ez megtörtént a következő könyvei megjelentetése, illetve különböző újságok számára készített beszélgetéseink és tudósításaim során. Addig is folyamatosan kapcsolatban voltunk, beszélgettünk, tájékoztattuk egymást a munkaügyi dolgainkról.
Örültem, hogy megkapta az első számú Magyar Igazolványt, nagy elismeréssel figyeltem a magyar–magyar kapcsolattartás terén végzett sikeres munkáját, aminek egyik eredménye az azóta is működő Magyar Állandó Értekezlet.
2004-ben népszavazás volt Magyarországon a kettős állampolgárságról, Duray a kampányból is kivette a részét. Eleinte ez sem volt könnyű, mert a párt elnöksége úgy döntött, nem vesz részt benne. Az MKP viszont éppen kongresszus előtt állt, beszéltem erről a témáról Hrubík Bélával (ő szintén Duray régi harcostársa még az Együttélésből), és ő ezt a problémát is megoldotta, ugyanis javaslatára az MKP kongresszusának határozata szerint „természetes, hogy egy ország polgárai állampolgárságot kaphassanak egy másik országban, és a párt tagjai szabadon véleményt nyilváníthassanak a népszavazással kapcsolatban”.
2006-ban Őry Péterrel együtt lettünk Duray parlamenti képviselői asszisztensei, Őry már az Együttélésben is Duray mellett „szocializálódott”, 2007-ben pártelnökváltás volt az MKP-ban, Duray javaslatára Csáky Pál visszahívott a számítógépek közé, és ismét nap mint nap találkoztunk. Közben megkezdődött a már említett Koltay Gábor rendezte film forgatása is, itt Pogány Erzsébettel próbáltunk a rendező és Duray segítségére lenni.
2010-ben az MKP nem jutott be a parlamentbe, de ezután Duray a Szövetség a Közös Célokért keretén belül cselekedett tovább a szó szoros értelmében a felvidéki magyarság szülőföldön való boldogulásáért, előbb elnökként, majd tiszteletbeli elnökként is. Több egyetemi előadására is elkísérhettem, de rendszeres előadója volt a Martosi Szabadegyetemeknek is. Az MKP-val Duray továbbra is kapcsolatban állt, beszédet mondott annak utolsó kongresszusán is. Nagy öröm volt sokunk számára, amikor 2021-ben Forró Krisztián, Berényi József és Csenger Tibor kezéből ő vette át a Pro Probitate – A Helytállásért díjat.
Durayval számos interjút készítettem, az elsőt még az Ifi ifjúsági havilap részére 1999-ben, amely végén Duray a következő sorokkal köszönt el az olvasóktól:
„Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de ha újra kezdhetném, akkor sem választanék más utat. Amit tettem, sohasem tartottam áldozatnak, hanem azért tettem, mert az tűnt számomra természetesnek. Legfeljebb azon csodálkozom, hogy sokak számára miért nem természetes a természetszerű? Ellentétben azokkal, akik úgy gondolják, hogy egy tisztségnek az elérése akár a földi vágyak beteljesülésének a maximuma is lehet, én azt mondom, hogy a szellemi célok irányába kell haladni. Ezeket pedig sohasem lehet elérni, csak megközelíteni. A Szlovákiában élő magyarság számára az a fontos, hogy egészében felnőjön és lelkileg átalakuljon. A kommunizmus idején megfertőzött korosztályt egy fiatal, egészséges korosztálynak kell felváltania, melynek a megalkuvás helyett az önrendelkezés lesz a fő jellemzője. Ezt kívánom a mai ifjúságnak, mert ha a sorsát a saját kezében tartja, akkor ezzel tulajdonképpen megvan a lehetősége a többi vágyának a megvalósítására is.”
Az iránytű megmaradt, éljünk vele!
(Oriskó Norbert, Felvidék.ma)
