Fotó: TASR

Az NMS Market Research  ügynökség által megvalósított közvélemény-kutatás során arra keresték a választ, mely események okozták a legtöbb kárt Szlovákiának. Nos, a válaszadók 40 százaléka szerint az országra nézve a legkárosabb hatással a 2020-22-es koronavírus-járvány volt, viszont rögtön a második helyen szégyenkezik negatív hatás tekintetében a megkérdezettek 32 százaléka szerint az OĽaNO választási győzelme és a jobbközép kormány tevékenysége.

Ezt követi 26 százalékkal a harmadik helyen a Mečiar-kormány 1994-es létrejötte, a negyediken pedig 24 százalékkal a Smer-SD 2012-es választási győzelme és kormányalakítása. A következő a negatív rangsorban Ján Kuciak újságíró és jegyese 2018-as meggyilkolása, melyet a válaszadók 23 százaléka jelölt meg.

Ugyanilyen arányban jelölték meg az ország fejlődésének szempontjából a legnagyobb negatívumként Zuzana Čaputová államfői posztra kerülését.

13 százalék tartja a legrosszabb hatásúnak Szlovákia Európai Unióba és a NATO-ba történő belépését, 8 százalék pedig az euró bevezetését. A sorrendben következő negatív befolyásoló tényezőnek a válaszadók 7 százaléka ifjabb Michal Kováč elrablását, a piacgazdaság bevezetését és Róbert Remiáš meggyilkolását tartja.

A megkérdezettek 2 százaléka szerint Szlovákia fejlődésére a legrosszabb hatással Mečiarék 1998-as választási veresége, egy százalékuk szerint pedig Szlovákia schengeni övezetbe való belépése volt.

A közvélemény-kutatás tavaly november 18. és 22. között valósult meg az önálló Szlovákia létrejöttének 30. évfordulója alkalmából, reprezentatív minta alapján kiválasztott 1027, 18 évesnél idősebb személy bevonásával.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)